Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A karácsonyi ünnepekre készülve egy ötszámos kiadvánnyal jelentkezik A dal című műsorban országosan ismertté vált Petruska.
Az öt szerzemény közül az egyiket, mely az énekes-dalszerző legelső dala, John Lennon karácsonyi klasszikusa ihlette. A Mák és dió a Gryllus Kiadó hagyományos karácsonyi sorozatában jelenik meg.
„A karácsony számomra a belső csöndemhez és az év közbeni hajrá által betemetett, tiszta érzéseimhez való visszatalálást jelenti. Szeretem megélni az ünnep gyermeki csodáját, elveszni a színek és fények kavalkádjában, együtt lenni a szeretteimmel, melegségben, játékban és az otthon biztonságában. Szeretem azt, hogy ennyi elég a boldog pillanathoz. Egy ingergazdag, olykor túlagyalt esztendő végén, meglepve veszem észre magamon, hogy milyen egyszerű összetevői vannak a jóllétnek. Ilyenkor igyekszem feltölteni magam ezzel az erővel egész évre” – meséli Petruska arról, mit is jelent számára a karácsony, akinek már egészen kisgyermekkora óta fontos része a felkészülésnek a zene is.
Ehhez kínál most zenei aláfestést a Mák és dió is, amit Gryllus Dániel felkérésére készített Petruska, és amelyen a zenész elsősorban a hatvanas, hetvenes évek könnyűzenéje előtt tiszteleg. A lemezen megidézi Cseh Tamás és a Fonográf egy-egy dalát és John Lennon karácsonyi klasszikusát is – igaz, teljesen más formában.
Mák és dió a Spotify-on.
„A színpadon túl a zeneszerzésbe is a karácsonyon keresztül kóstoltam bele. Jóllehet, akkor még nem tudtam, hogy komponálok: John Lennon karácsonyi klasszikusának szövege került a kezembe, és mivel a dalt magát nem ismertem, ölemben a gitárral próbáltam elképzelni, milyen is lehet ez a híres szám. Most, két évtizeddel később e kiadványon mutatjuk be ezt az első szerzeményt. Legyen szép az ünnep címen, melyet immár nem Lennonnal, hanem állandó szerzőtársammal, Babarci Bulcsúval fejeztünk be közösen. Cseh Tamás dalát e karácsonyi sorozat darabjait hallgatva ismertem meg. Rögtön megszerettem, amilyen finoman földeli a többi szám emelkedettségét. A Fonográf együttes iránti rajongásomat viszont szüleimtől, különösen édesapámtól örököltem. Nincs karácsony mese nélkül; Grecsó Krisztián írása számomra mulatságosan karikírozza az ünnepekben megbújó, tabusított ellentmondásokat” – kalauzol bennünket végig a lemezen.
A dalokban Babarci Bulcsú mellett András másik barátja és pályatársa, Boggie is énekel.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.