szerző:
Németh Róbert

A világ egyik legnagyobb rock and roll-hőse ezen a napon született, a másik ezen a napon halt meg.

A Doors énekese, Jim Morrison 1943. december 8-án született a Melbourne-ben – na, nem Ausztráliában, hanem Floridában. Élete legproduktívabb korszakát mindenesetre nem ott, hanem az Egyesült Államok másik felén, Kaliforniában, Los Angelesben töltötte el. A blues-gyökerekbe kapaszkodó sötét és költői, blues-os, rockos, néhol jazzes Doors nem csak a '60-as évek, hanem a teljes rocktörténelem egyik legfontosabb zenekara lett. Morrison 1971. július 3-án halt meg máig tisztázatlan körülmények közt Párizsban. Az énekes holttestét a francia fővárosban lévő lakásának fürdőkádjában találták, de a mai napig kérdéses, hogyan halt meg, sőt egyesek szerint még az is, hogy egyáltalán élve került-e be az épületbe.

És akkor a másik pophős. John Lennon 1980-ban ezt a napját a New York-i Record Plant stúdióban töltötte. Hazatértükkor, este 11 előtt 10 perccel az a Mark David Chapman lőtt rá lakásuk, a Dakota-ház előtt, aki aznap, korábban még autogramot kért a zenésztől saját Zabhegyező (vagy új fordításában: Rozsban a fogó) példányába. Lennon halálának beálltát 11 órakor állapították meg a közeli Roosevelt kórházban, ahova a rendőrjárőr beszállította. Gyilkosát életfogytiglani börtönre ítélték.


Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!