A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Az ítészek úgy látják, az igazgató célkitűzése és törekvése arra irányul, hogy a kecskeméti Katona József Színház mostanra kialakított sokszínű műsorpolitikája tovább erősítse az intézmény hazai és nemzetközi jelenlétét, szakmai elfogadottságát.
Újabb öt évre Cseke Pétert bízta meg a kecskeméti Katona József Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén. A közgyűlésen elhangzott: az önkormányzat által felkért szakmai bizottság mind a kilenc tagja a jelenlegi direktor pályázatát támogatta. Indoklásukban kiemelték: a teátrum Cseke Péter irányításával színvonalas előadásokat hozott létre, betöltötte városi és regionális szintű színházi feladatkörét, eredményesen szolgálta közönségét, szakmai körökben pedig növekvő megbecsülést szerzett.
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester hangsúlyozta: a színház egyre növekvő elismertsége és népszerűsége is azt bizonyítja, hogy jól döntött a képviselő-testület, amikor a jelenlegi direktorra bízta a színház vezetését.
Cseke Péter, a kecskeméti Katona József színházigazgatója az MTI-nek elmondta: a közönség szeretetét már eddig is érezte, és úgy véli, a szakma is elismeri eredményeit. Ezek után megtisztelő számára, hogy a fenntartó is úgy gondolja, az eddigi tíz év munkája alapján újabb öt évre bizalmat szavaz neki. Az igazgató megbízatása 2018. augusztus 1-jétől 2023. január 31-ig tart.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.