Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik, mondta Széchenyi; nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat, mondta Berzsenyi; több fényt, mondta Goethe. Van mező, hód és hód-világ./Ő a lézer-szemű Lázár,/aki vele ujjat húzna,/arra gyász és arra frász vár, írta Szőcs Géza; a nyár végére lesz jó az Echo TV, mondta Mészáros Lőrinc.

Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő pedig írt egy verset a nemrég 1,4 milliárdos állami támogatást kapott Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. által kiadott Előretolt Helyőrség karácsonyi számába, vette észre a Magyar Narancs. Az Előretolt Helyőrség 250 ezer példányban jár a Mediaworks-féle megyei napilapokhoz.

A Csendes éj, szentséges éj című vers alcíme már maga egy geg (karácsonyi meditáció Hawaiiból), és rögtön egy szembeállítással kezdünk: "most csak" az "Aleppo-i és Damaszkusz-i" szír gyerekekre zuhan a téglafal és a por, Hawaiin alapjában "még" béke van. Végig a régmúlt és a mostani idők szembeállítása zajlik: régen megszületett a kis Jézus, ma "szerte a világon" Allah Akbar-t rikoltoznak/megszállott, fanatikus emberek".

De egy fordulattal keresztény szembenézéssé lényegül át a vers: "Mi, keresztények a béke vallása voltunk valamikor/a kezdetek legkezdetén. Mi csúszhatott félre/kétezer esztendő alatt?"

További meditálásra viszont nincs idő, rögtön újabb fordulat érkezik: "Hogy tudjuk szeretni azt a vad turbánost,/ aki elvágná a torkunkat?/ Hány karácsonyt élünk még meg?/ És lesz folyóvíz és étel?/ Mikor lesz "béke" Palesztinában?/ Az EU nevű gazdasági terrorszervezet/ mikor tanulja meg, mit jelent az, hogy "szeretet"?"

Nehéz megemészteni ezt a költői látomást, amelyet amúgy minduntalan a Csendes éj sorai szakítanak meg még ráadásként. Régen a szeretet vallása volt a kereszténység, és béke volt, most háború van és Allah Akbárt kiáltanak, akik el akarják vágni a torkunkat, az EU pedig nem tudja, mi az a "szeretet", és vajon lesz-e folyóvíz és étel?

Aztán mégis megvilágosodik az ember, egyetlen nagy, látszatbékébe rejtett rettegés inspirálta lázas lírai meditáció, egyetlen, nagy költői nemzeti konzultáció ez, amelyben Kalliopé múzsája valahol a Mauna Loa tövében nyersen Kliónak szegezi a kérdéseit. A keresztény szellem alohát kiállt a világvallásoknak, ám csupa emésztő kérdés marad csak válaszul.

Csattanós válasz tehát a fanyalgóknak, hogy igenis, a költészet minden pénzt megér.