Indul A mi kis falunk második évada

Pajkaszeg lakóinak története február 3-án folytatódik az RTL-en.

  • hvg.hu hvg.hu
Indul A mi kis falunk második évada

Az új évadban a polgármester (Csuja Imre) továbbra is mindig a zavarosban halászik, miközben Erika (Lovas Rozi) egyre erélyesebben próbálja elérni, hogy Gyuri (Lengyel Tamás) végre feleségül vegye. Stoki (Szabó Győző) nagy erőkkel őrzi a törékeny rendet, a falu papja (Schmied Zoltán) pedig komoly dilemmával küzd: Pajkaszegen teremtse meg egyháza működésének feltételeit, vagy máshol próbáljon szerencsét.

Természetesen a falu többi lakója, a tanárnő (Udvaros Dorottya), az állatorvos (Reviczky Gábor), a polgármester unokaöccse (Bánki Gergő), a szexi kocsmárosné (Bata Éva) is szerepelnek majd a történetekben.

Ezúttal többek között egy autópálya építése és egy vírusfertőzés borzolja majd a közösség kedélyeit.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.