A filmszínház vezetése a hatósági "látogatás" után közölte, hogy nem állítja le a film vetítését. A Pionyer (magyarul: úttörő) részéről korábban azt mondták, hogy akkor függesztik fel a jegyárusítást, ha az engedély bevonásáról hivatalos levélben kapnak tájékoztatást a forgalmazótól, a Volgafilmtől. A meghirdetett előadásokra egyébként a belépők elővételben elkeltek.
Arról nem jelent meg tájékoztatás, hogy a rendőrök két és fél órán át mit csináltak a moziban.
Jelena Drapenko, az orosz parlament alsóháza kulturális bizottságának alelnöke a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette: a kultuszminisztérium ideiglenesen vonta vissza a film forgalmazási engedélyét, hogy pótlólagosan megvizsgáltassa, tartalmaz-e szélsőséges elemeket az alkotás. A képviselőnő szerint ha ilyeneket nem találnak benne, "a film mehet majd a mozikba".
Drapenko hozzátette, hogy "közerkölcsi megfontolásokból" személy szerint ellenzi a film vetítését. "Arra fogok törekedni minden törvényes eszközzel, hogy ez a film ne legyen. Természetesen senkit sem biztatok a filmszínházak szétverésére" – nyilatkozott az önmagát szociáldemokratának mondó Igazságos Oroszország párt politikusa.
Az orosz Filmszínház-tulajdonosok Egyesülete pénteken támogatásáról biztosította a Pionyert. Oleg Berjozin, a testület elnöke úgy vélekedett, hogy a forgalmazási engedély visszavonásáról szakértői vizsgálatnak kell döntenie, jelen esetben pedig a döntés néhány – az elnök által tiszteletre méltónak nevezett – ember magánvéleményén alapul. Az orosz kulturális minisztérium csütörtökön közölte, hogy közigazgatási eljárást indít azon filmszínházak ellen, amelyek a forgalmazási engedély bevonása ellenére is bemutatják Armando Iannucci filmjét.
Forgalmazási engedéllyel nem rendelkező filmek bemutatása esetén a mozik 50-100 ezer rubel (222-444 ezer forint) közigazgatási bírsággal sújthatók Oroszországban. A szabályozás ismételt megsértése 100-200 ezer rubel büntetést és a mozi működésének 90 napig tartó felfüggesztését vonhatja maga után.
A filmet hétfőn zárt vetítésen tekintették meg orosz filmalkotók, parlamenti képviselők, valamint a kultusztárca társadalmi tanácsának tagjai. Közülük többen levélben kérték Vlagyimir Megyinszkij kulturális minisztertől, hogy állíttassa le a szerintük kegyeletsértő, valamint az orosz (szovjet) ember "alsóbbrendűségét propagáló" film bemutatását. Az aláírók szerint a filmnek a sztálingrádi győzelem 75. évfordulóján való kibocsátása "arcul köpése mindazoknak, akik ott elestek".
Rejtélyes rendőrvizit volt a Sztálin halálát játszó moszkvai moziban
Rendőrök keresték fel pénteken a moszkvai Pionyer mozit, amely annak ellenére sem vette le műsoráról a Sztálin halála című brit-francia szatírát, hogy az orosz kulturális minisztérium a hét elején visszavonta a film forgalmazási engedélyét.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.