Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Bejelentették az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről rendezőjének Füst Milán-regény alapján készülő új filmjét, melynek főszereplője az Adéle élete című filmből ismert Léa Seydoux lesz.
Az Arte német-francia közszolgálati kulturális televízió is támogatja Enyedi Ildikó Feleségem története című új filmjének gyártását, az alkotás főszereplője pedig egy világsztár, a francia Lea Seydoux lesz – mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az MTI-nek kedden a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale).
Az Arte képviselői az alap hétfő esti fogadásán jelentették be, hogy támogatják a Testről és lélekről című munkájával Oscar-díjra jelölt, és a tavalyi Berlinalén a fődíjjal, Arany Medvével kitüntetett rendező új filmjét. Az Arte nemcsak a költségvetéshez járul hozzá, hanem műsorra is tűzi majd Enyedi Ildikó alkotását – mondta Havas Ágnes. A napokban vált véglegessé az is, hogy a Feleségem története című Füst Milán-regény alapján készülő filmben a többi között az Adéle élete című filmből ismert Léa Seydoux alakítja Lizzy-t, a holland hajós, Störr kapitány feleségét – mondta Havas Ágnes.
Enyedi Ildikó az idén is szerepel a Berlinalén, első nagyjátékfilmje, Az én XX. századom felújított változatának világpremierjét a szemle klasszikusokat felvonultató sorozatában (Berlinae Classics) tartják kedd este, a rendező és az operatőr, Máthé Tibor jelenlétében. A vetítésre egy nap alatt elkelt az összes jegy – mondta el Havas.
A filmalap vezérigazgatója Bogdán Árpád Genezis című filmjének világpremierjéről elmondta, hogy a Berlinale szerzői filmeket és innovatív zsánerfilmeket bemutató Panorama Special szekcióban szereplő munkát nagyon jól fogadta a közönség, és máris meghívást kapott több nemzetközi fesztiválra. A Genezis így "szép siker" a magyar filmgyártásnak.
A Berlinale magyar szempontból az idén is "színes és pezsgő" – mondta Havas Ágnes, rámutatva, hogy nemcsak magyar filmek kaptak lehetőséget, hanem magyar fiatalok is. Így a fesztivál Berlinale Talents nevű tehetséggondozó programjába három magyar alkotót is meghívtak, Csémy Balázs színészt, Tálas Zsófia vágót és Puskás Lilla filmkritikus-újságírót, a tíz legígéretesebb feltörekvő európai színészt bemutató Shooting Stars programban pedig Tenki Réka, a budapesti Örkény Színház társulatának tagja szerepel.
A Berlinale a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja. A vasárnapig tartó szemlén 78 országból 385 filmet mutatnak be, és 949 vetítést tartanak. Az Arany Medvéért és a különböző alkotói kategóriákban odaítélt Ezüst Medve díjakért 19 nagyjátékfilm versenyez.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.