Demcsák Zsuzsa a nagy visszatérésre készül

De csak pár hónap múlva árulja el, hol fog dolgozni.

  • hvg.hu hvg.hu
Demcsák Zsuzsa a nagy visszatérésre készül

Hosszú hallgatás után nyilatkozott ismét a terveiről Demcsák Zsuzsa azok után, hogy szeptemberben felmondott az ATV-nél. A Blikknek azt mondta, hogy az elmúlt időszak az elmélyülésé volt, és boldoggá tette, hogy végre magammal tudtam foglalkozni. Nyugodt időszakon vagyok túl, viszont most már hiányzik neki a tévézés, és a lap szerint „gőzerővel” készül a nagy visszatérésre.

A Blikk szerint felvetődött, hogy Demcsák a közmédiához igazol, de ezt a sajtóosztály tagadta, a tévés pedig homályosan fogalmazott: „Pár hónap múlva kiderül, hol fogok dolgozni, de erről egyelőre még nem beszélhetek. Annyi biztos, ismét képernyőn leszek, hiszen nekem a tévézés az életem, nem is tudnám elképzelni magam nélküle” – mondta a műsorvezető, a Blikk cikkéből pedig kiderül, hogy fizikailag is gyúr a tökéletes megjelenésre, bár ebből nehéz következtetést levonni arra, hogy melyik tévéhez készül.

A műsorvezető szeptemberben botrányos körülmények között távozott az ATV-től, azután bontottak szerződést vele, hogy a Szanyi Tiborral készült interjúja során zavarodottan viselkedett.

Demcsák Zsuzsa tagadta, hogy alkohol vagy gyógyszerek befolyása alatt állt volna, furcsa viselkedését szerinte a kimerültség és magánéleti gondjai okozták.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.