Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ava DuVernay amerikai filmrendező és Kristen Stewart színésznő is tagja lesz a Cate Blanchett vezette cannes-i nemzetközi zsűrinek – értesült a The Hollywood Reporter.
A szervezők bejelentése szerint a zsűri munkájában további két filmsztár, a francia Léa Seydoux és a kínai Csang Csen, a burundi énekes-dalszerző Khadja Nin, a francia rendező-producer Robert Guédiguian, valamint a Szárnyas fejvadász 2049 rendezője, Denis Villeneuve és az orosz Andrej Zvjagincev is részt vesz.
Zvjagincev 2014-ben a Leviatán című filmjének forgatókönyvéért megkapta a cannes-i mustra díját, tavaly pedig a zsűri díját vehette át a Szeretet nélkül című drámájáért.
Az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) versenyprogram zsűrijét az Oscar-díjas Benicio del Toro (Traffic) vezeti, a Kritikusok Hete válogatás zsűrijének elnöke pedig Joachim Trier norvég rendező (Hétköznapi titkaink) lesz.
A Kritikusok Hete műsorába kapott meghívást Szilágyi Zsófia első játékfilmje, az Egy nap című alkotás, amely a szekcióban további hat filmmel verseng.
A 71. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 8. és 19. között rendezik meg a Cote'd Azure-ön.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.