szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Nemzeti Bank cáfolta az értesülést.

Korábban a Bors cikkére hivatkozva megírtuk, hogy emlékérmet bocsátanak ki Csukás István legendás mesefigurájának tiszteletére, erről maga a meseíró számolt be a lapnak.

A Pénzcentrum megkeresésére azonban a jegybank letörte a sárkányrajongók lelkesedését: Süsü nem került be az emlékérme-kibocsátási programba.

"Az MNB minden esetben társadalmi konzultáción kéri ki a nyilvánosság véleményét. Valóban érkezett javaslat egy klasszikus magyar meséket bemutató sorozat indítására, de erről döntés még nem született" – írták.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Íme Balu, az 1150 lóerős új magyar versenykamion – körbefotóztuk

Íme Balu, az 1150 lóerős új magyar versenykamion – körbefotóztuk

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel? Akár van sajátunk, akár nincs...

Hogyan beszéljünk a gyerekekkel? Akár van sajátunk, akár nincs...

Minden problémának van megoldása

Minden problémának van megoldása