szerző:
hvg.hu

Persze nyugodjon meg mindenki, egy férfi mellbimbója látható csak, míg a két pucérnak látszó nő mellbimbóját trükkösen kitakarják. De azért van itt egy csavar.

A Forbes legújabb, Urban különszámának a címlapján erősen érződik, hogy azért készült, hogy az emberek beszéljenek róla. Most mi is ezt tesszük. A lap szerkesztői az általuk legbátrabbnak gondolt magyarok listáját állították össze, és az üzenet célba juttatása érdekében hármat közülük levetkőztettek, és a címlapra tettek – hiszen a vetkőzéshez is bátorság kell. De persze csak a konvenciók keretei között (a Médiahatóság is nyilván figyel).

A konvenciók kimondják, hogy a férfi mellbimbónak van helye a nyilvánosság előtt, a nőinek pedig nincs, ennek megfelelően a meztelennek tűnő címlaplányok felsőtestét kitakarják egy sávban, a címlapfiú pedig ott áll premier plánban (az ágyék mindkét nemnél tabu).

©

És itt jön a csavar: a címlapfiú, Horváth Noé transznemű, nőnek született, férfiként él. Horváthnak tehát férfivé kellett válnia, hogy ne csak magát, hanem a mellbimbóját is megmutathassa a világnak. Mármint ennek a képmutató világnak.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

Ezer Siri-felvételt hallgattak műszakonként, ezért az utcára kerültek

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

A szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

A Belvárosban elkezdték komolyan venni a kutyák kitiltását parkokból, játszóterekről

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Egy hét alatt három tonna kokaint fogtak a rotterdami kikötőben

Belső vizsgálat volt a rendőrségen, szinte biztosan a budapesti családgyilkossággal összefüggésben

Belső vizsgálat volt a rendőrségen, szinte biztosan a budapesti családgyilkossággal összefüggésben

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt

Kína tiltakozik az importvámok emelése miatt