szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Posztumusz adják ki Prince 1983-ban zongorán megírt számait. Az albumon a Purple Rain egy korábbi verzióját is meghallgathatjuk majd.

Zene füleinknek, hogy éppen azon a napon, amikor Prince 60 éves lenne, a zenész örökségét kezelő alap bejelentette, hogy szeptember 21-én Piano and a Microphone 1983 címmel posztumusz megjelenik egy lemez Prince ki nem adott szerzeményeivel.

A lemezen kilenc szám lesz, közülök több is olyan, amelyek Prince ismert dalainak a korábbi verziói. Így a Purple Rain, a 17 Days, a Strange Relationship és az International Lover zongorán kikísérletezett változatait is hallani fogjuk. Az album első hét dalát abban a formájában hagyták meg, ahogy 1983-ban Prince azokat felvette a minnesotai chanhasseni stúdiójában (csak még kazettára). A lemezt itt lehet előrendelni.

Itt pedig egy szösszenetet meg is hallgathatunk belőle:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Videón is látható, ahogy egy Ford Mustanggal tetőre borulnak Nyíregyházán

Videón is látható, ahogy egy Ford Mustanggal tetőre borulnak Nyíregyházán

Igénytelenség, hányinger – a Pesti TV „libsiző” riportját osztja az SZFE új kezekben lévő Facebook-oldala

Igénytelenség, hányinger – a Pesti TV „libsiző” riportját osztja az SZFE új kezekben lévő Facebook-oldala

Új bringaútszakasz épül Budapest és a Balaton között

Új bringaútszakasz épül Budapest és a Balaton között