A spanyol Bull Foundation of Lydia, a francia Observatoire National des Cultures Taurines és a portugál ProToiro szervezetek vezetői együttműködési megállapodást írtak alá, létrehozva az International Council of Bullfighting (ILC) elnevezésű tanácsot, amely a bikaviadalok kulturális, gazdasági, társadalmi és edukációs értékeinek népszerűsítését, valamint a gyakorlatot védő törvények és egyezmények országos és nemzetközi szintű képviseletét tűzte ki céljául.
A testület célja továbbá, hogy segítse a bikaviadalok gyakorlatához, védelméhez és népszerűsítéséhez kötődő kezdeményezéseket azokban az országokban, amelyek nem ismerik el a szellemi kulturális örökség részeként a gyakorlatot.
Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Franciaországban, Mexikóban, Venezuelában, Kolumbiában, Ecuadorban, Peruban és a Fülöp-szigeteknek is hagyományos látványosságnak számítanak a bikaviadalok.
A világ más részein vannak nem halálos kimenetelű változatai a bikaviadaloknak és vannak olyan területek is, ahol bikák küzdenek bikákkal, például a Perzsa-öbölben, Bangladesben, Peruban, a Balkán-félszigeten, Törökországban, Japánban és Koreában.
A hagyomány támogatóinak érvei között szerepel,
hogy a bikaviadal egy művészeti forma, amelyet egyenrangúnak kellene tekinteni a tánccal, a festészettel vagy a zenével.
Emellett olyan hagyományról van szó, amelynek gyökerei legalább a római időkig nyúlnak vissza. A torreádorok képzettek, és az összes látványosság ellenére az állatokat kíméletes módon ölik le.
Az ellenzők szerint azonban inkább egy ódon, barbár gyakorlatról, mintsem hagyományról van szó, és a bikaviadal alapvetően nem szól másról, mint egy állat rituális lemészárlásáról a puszta szórakoztatás érdekében. A bika halála pedig hosszan elnyúló és fájdalmas, szükségtelenül kegyetlen. Az állatvédő szervezetek által gyűjtött adatok szerint Portugáliában 2500, Spanyolországban pedig csaknem 30 ezer bikát ölnek le évente a viadalokon.
