Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Michael Eavis, a fesztivál 82 éves alapítója már évek óta szeretné Madonnát meghívni a világ egyik leghíresebb zenei eseményére. Úgy néz ki, hogy jövőre összejön a popdíva gigakoncertje.
Sajtóinformációk szerint Madonna fellép a 2019-es Glastonbury fesztiválon – írja a bulvárlap Sun. A fesztivál alapítója, Michael Eavis már 2000-ben, a David Bowie-koncert után adott egy olyan interjút, amelyben kifejtette, hogy nagyon szeretné, ha a popdíva neve is ott lenne idővel a headlinerek között. Eavis és lánya, Emily Eavis ezen dolgoznak már évek óta, és úgy látszik, hogy mostanra beért a munka gyümölcse.
A jövő évi fellépők nevei között felmerült még Taylor Swift, az Oasis, a The Cure, az Arctic Monkeys és Kendrick Lamar is, sőt, zeneipari pletykák szerint az ABBA-t is meghívták a fesztiválra, de az éppen az új dalain dolgozó, revitalizált svéd együttes szóvivője cáfolta, hogy az ABBA fellépne a Glastonburyn.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.