A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Joe Jackson hasnyálmirigyrákban szenvedett, folyamatosan rosszabbodó állapota miatt nemrég kórházba is került. 89 éves volt.
89 éves korában elhunyt Joe Jackson, a néhai Michael Jackson édesapja, a Jackson család feje – jelentette az amerikai sajtó. A TMZ azt írja, az idősebbik Jackson Los Angelesben vesztette életét, helyi idő szerint szerdán hajnali 3 óra 30 perckor.
Joe Jacksont néhány nappal ezelőtt súlyos, valószínűleg végstádiumú daganatos betegsége miatt kórházba vitték. A hírportál családi forrásokra hivatkozva akkor azt írta, az idősebbik Jackson élete a végéhez közeledik. A Daily Mail brit napilap honlapja szintén családi forrásokat idézve tudni vélte, hogy Joe Jackson a hasnyálmirigyrák negyedik stádiumában van.
Joe Jacksonnak néhány évvel ezelőtt három szívinfarktusa, és stroke-ja is volt.
Az 1960-as években kemény kézzel képezte gyermekeiket énekeseknek és táncosoknak, és a The Jackson 5 együttest sikerre vitte világszerte. 11 gyermek apja volt.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.