Letartóztatták Susan Sarandont, mert Trump ellen tüntetett
Az Oscar-díjas színésznő több száz másik nővel együtt tartóztatták le, miután ülősztrájkba kezdtek egy szenátusi épületben Washingtonban.
hvg.hu
575 embert tartóztatott le az washingtoni rendőrség csütörtökön, mert jogtalanul tüntettek, a letartóztatottak között pedig ott volt Susan Sarandon Oscar-díjas színésznő is – írja a BBC.
Sarandon, aki az 1995-ös Ments meg, Uram! című filmért kapott Oscart, és további négyszer jelölték még a díjra, egy női demonstráción vett részt, ahol a tüntetők az amerikai kormány bevándorlási politikája és a bevándorlók gyermekeinek szülőktől való elszakítása ellen tiltakoztak.
A tüntetők az egyik szenátusi épülethez vonultak, ahol ülősztrájkot tartottak, énekeltek és skandáltak, többek között azt, hogy "minket érdekel", utalva Melania Trump kabátjára, amelyben a gyermekek befogadóállomását ment meglátogatni, és amelyre az volt írva: "Engem tényleg nem érdekel, és téged?"
Az épületben ülő tüntetők ezüstszínű hőtartó fóliába csavarták magukat, mint amilyet a menekültek szoktak kapni. A rendőrség ezután lépett akcióba, és letartóztatta a jogtalanul ülősztrájkoló nőket, köztük Sarandont is, aki a Twitteren osztotta ezt meg, miután többször posztolt a demonstrációról is.
Sarandon azt írta: "Letartóztatva. Maradjatok erősek. Harcoljatok tovább" és odatette a #WomenDisobey hashtaget, vagyis hogy a nők nem engedelmeskednek.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.