1593. július 11-én halt meg Giuseppe Arcimboldo, a manierizmus különleges művésze, akinek híres arcképei növényekből, gyümölcsökből, zöldségekből és állatokból állnak össze. Igazi reneszánsz emberként számos műfajban mozgott otthonosan: hagyományos képei mellett az udvari bálokra és ünnepségekre, házasságokra ruhákat, jelmezeket és díszleteket (sőt hárfaszerű hangszert is) tervezett, feladata volt különböző vigasságok, színházi előadások megszervezése, költőként is jeleskedett.

AFPT / PHOTO12 / ANN RONAN PICTURE LIBRARY

Az 1560-70-es években készítette a nevét világhírűvé tevő Évszakok (Tavasz, Nyár, Ősz, Tél) és a Négy elem (Levegő, Tűz, Föld, Víz) című allegorikus sorozatait, melynek darabjai ma különböző európai múzeumokban találhatók. Portréit a témához illő gyümölcsökből, zöldségekből, gyökerekből, állatokból (halak, rákok, békák) komponálta, a többi közt Leonardo groteszk rajzaiból nyert ihletet. Ezeken felül is számos hasonló festményt készített.

Akad, amelyen gyümölcskosár vagy zöldségtál látható, de a képet megfordítva egy arc tűnik elő. Másokon foglalkozásokat személyesített meg: a könyvtáros portréját könyvek és azok lapjai alkotják, az udvarban szolgáló ügyvédét hal- és csirkeételek, a pincérét pedig kancsók, serlegek, hordók és tányérok. Képei tanúsága szerint az itáliai mester alapos természettudományi ismeretek birtokában volt, a feljegyzések szerint a flóra és fauna pontos részleteit a bécsi és prágai növény- és állatkertekben folytatott tanulmányai során sajátította el.

Experimental Film Society (@experimentalfilmsociety) által megosztott bejegyzés, Dec 18., 2017, időpont: 11:20 (PST időzóna szerint)

1526-ban vagy 1527-ben született Milánóban, délnémet származású művészcsaládban, házukban gyakran fordultak meg a kor kiváló tudósai, művészei, írói. Giuseppe ólomüvegfestőként kezdte pályáját, apja mellett dolgozott a helyi katedrális díszítésén, nevét először 1549-ben említik a dóm Szent Katalin életét ábrázoló vitrázsvázlata kapcsán. Apja halála után, az 1550-es évek elejétől önállóan dolgozott. 1551-ben öt címert festett Habsburg Ferdinánd magyar és cseh király, későbbi német-római császár számára, és neki tulajdonítják a milánói Szent Mór-templom Keresztelő Szent János fejevétele című freskóját is. Az 1560-as évekre számos itáliai városban ismert lett, a comói és monzai templomok számára festett freskókat és oltárokat.

Laura������������Illustration+MixedMedia (@mirabilinto) által megosztott bejegyzés, Júl 3., 2018, időpont: 11:04 (PDT időzóna szerint)

Az akkor már népszerű és elismert ifjú 1562-ben hagyta el szülővárosát. Előbb Bécsben II. Miksa német-római császár, magyar és cseh király, majd annak utóda, a székhelyét Prágába áttevő II. Rudolf udvari festője lett. Első fennmaradt rajzát, amelyet 1566-ra datálnak, Josephus Arcimboldus Minensis (azaz milánói) néven írta alá.

Myles Harrison (@solid_olive) által megosztott bejegyzés, Ápr 28., 2018, időpont: 10:07 (PDT időzóna szerint)

A feljegyzések szerint 1572-ben Rudolf magyar királlyá koronázásának rendezője és dekoratőre volt, Miksa pedig rábízta a természeti és ember által alkotott csodákat tartalmazó Kunstkammer gyűjteményének katalogizálását, dokumentálását.

A Habsburgok szolgálatában töltött negyedszázad után 1587-ben elbocsátását kérte és hazatért. A prágai udvar kéréseit továbbra is teljesítette, s Rudolf 1592-ben birodalmi gróffá emelte – ez a megtiszteltetés a 16. században rajta kívül csak két festőművészt, Il Sodomát és Tizianót érte. A művész 1590 körül hálából elkészítette az uralkodót Vertumnusként (az évszakok római isteneként) ábrázoló sajátságos portréját zöldségekből, virágokból, gyümölcsökből. Ugyancsak Rudolf számára festette 1589-90-ben Flóra istennőt ábrázoló két képét. Az elsőn virágokból alkotta meg a tavasz és a növények római istennőjét, a második (Flora meretrix) kéjnőként, fedetlen kebellel ábrázolja az istennőt, akinek haját virágok és polipkarok alkotják, dekoltázsa fehér virágtengere körül hernyók és lepkék láthatók. Képeinek egy része 1648-ban, amikor a harmincéves háború legvégén a svédek megostromolták Prágát, Rudolf műgyűjteményének zömével együtt hadizsákmányként Stockholmba, majd különböző magángyűjteményekbe került. A két Flora-festmény csak több mint négy évszázad után, 2014-ben volt látható ismét együtt Bécsben.

chocodolphin������������ (@chocodolphin) által megosztott bejegyzés, Dec 5., 2017, időpont: 1:13 (PST időzóna szerint)

Arcimboldo 1593. július 11-én halt meg Milánóban, a feljegyzések szerint vesebajban, nem az éppen akkor pusztító pestisjárványban. Halála után elfelejtették, nevét századokon át szinte nem is említették. 1885-ben jelent meg egy róla szóló monográfia, amely elsősorban portréfestői tevékenységét tárgyalta. Csak az 1930-as évek közepén 1936-ban fedezte fel újra Alfred H. Jarr, a New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) alapítója, aki

a szürrealizmus és a dadaizmus előfutáraként ünnepelte, és a múzeum hatalmas sikerű dadaista és szürrealista kiállítása alkalmával Arcimboldo képeit is bemutatta. Ma már a 16. század legnagyobb festői között emlegetik, aki Salvador Dalí művészetére is nagy hatással volt.

2011-ben Milánóban Arcimboldo összes ismert képét bemutatták, a közönség ekkor első alkalommal csodálhatta meg azokat – a bécsi udvari korszak előtt – Münchenben festett fejeket, melyeket korábban nem neki tulajdonítottak. Önarcképe, egy hagyományos grafika, a prágai Nemzeti Galériában látható. Érdekesség, hogy a 2015. évi milánói expo Foody nevű, gyümölcsökből és zöldségekből összerakott kabalafiguráját is Arcimboldo képei ihlették.

Maravilla.

Giuseppe Arcimboldo. Self-Portrait. c.1575. Blue pen-and-wash drawing. pic.twitter.com/4P7HqEj9Ha

— Julio de la Rosa (@juliodelarrosa) 4 December 2013