„A kulturális hegemónia legalább annyira fontos, mint a politika uralása” – nem sokat köntörfalazott Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója, amikor a napokban beszállt a jobboldalon a választások óta még nagyobb elánnal zajló kultúrharcba. Ő és társai szerint hiába nyert a Fidesz háromszor is kétharmaddal, a kulturális élet még mindig a liberális értelmiség monopóliuma, mely korábban „gyarmatosította az MTA-t, az egyetemeket, a színházakat, a könyvkiadást, a zenei életet, a galériákat”. Ezért a „konzervatív kulturális dekolonizáció elsődleges feladata a művelődési és média-intézményrendszer átalakítása” – adta ki a parancsot Schmidt Mária kapitánya.

A hetilap összegyűjti a hirtelen újra feléledt kultúrharc állomásait a Magyar Idők napi parancsaitól kezdve Orbán János Dénes a könyvkiadók és boltok elleni kirohanásáig (azért nem fogynak az „értékes” könyvek, mert „eldugják” azokat).

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy rendszerváltás utáni kultúrharcokban még volt jobboldali vagy népi „ajánlat” Csóri Sándor, Makovecz Imre vagy a – politikailag magát el nem kötelező – Kányádi Sándor személyében. Most azonban ilyen nincs, a Fidesz kultúrpolitikusai odáig jutottak, hogy azt mondják: „magunk maradtunk, nekünk kell lenni konzervatívnak és forradalmárnak is”.

Ráadául azt látjuk, hogy sem a Magyar Idők lánglelkű kultúrforradalmára, Szakács Árpád nem ül le az „ellenoldal” képviselőivel, sem Békés Márton. Utóbbi azt állítja: „a balliberális értelmiség által meghatározott nyelv és viszonyítási rendszer nem érvényes”, ezért inkább „magunkkal kell vitatkoznunk”. Amiben annyi ráció kétségkívül van, hogy így el lehet kerülni a megszégyenülést az érvek nyilvános csatájában.

Bővebben a kultúrharc újabb fejezeteiről ez e heti HVG-ben olvashatnak.

hvg.hu