szerző:
MTI/hvg.hu

A 25 perces kisfilm már megtekinthető a YouTube-on.

Kiss-Stefán Mónika rendezése, a Csík30 bepillantást nyújt a népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken. Az alkotás egyik fontos mozzanata, amikor a rockszámok feldolgozásával az elmúlt években nagy sikert aratott Csík Zenekar felkérésre székelyföldi táncmuzsikát készít egy egyházi énekhez, egy dicsérethez.

A stáb és a zenekar számos helyen forgatott, például a felvidéki Debrődön, a kecskeméti Fő téren a jubileumi koncerten és a Nagytemplomban is. Mint Csík János felidézte, 1988-ban éppen a kecskeméti Fő téren határozta el Kunos Tamás brácsással, hogy létrehozza a zenekart.

"Félkész állapotban van az új stúdiólemezünk, amelyen szerepelni fog néhány régebbi, de még nem publikált felvételünk is. Az újak között lesz egy olyan szám, aminek a szövegét Grecsó Krisztián, az alapdallamot Szabó Attila írta, és erre igyekszünk minél populárisabban muzsikálni" - mondta Csík János a film sajtóbemutatóján.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!