Jóval azelőtt, hogy Robert de Niro szörnye bosszút állhatott volna Kenneth Branagh tudósán, és még korábban, hogy a Universal stúdióban elkészült volna az 1931-es horrorklasszikus – a feltaláló Edison gyárában leforgatták az első Frankenstein-filmet.

Ez a mindössze 13 perces, 1910-es változat még némafilm a javából, és a főcím szerint Edison filmesei meglehetősen “szabadon inspirálódtak” Mary Shelley regényéből. A színeknek itt még egészen más szerepe volt: a fekete-fehér képeket aszerint mártották egységesen egy árnyalatba, hogy milyen hangulati hatást akartak elérni: a szörny megteremtése például tűzvörösben játszik, a nagy leszámolás pedig félelmetes hideg kékben.

A filmtekercs kalandot utat járt be az elmúlt száz év során, míg végre eljutott az amerikai Kongresszusi Könyvtár archívumába.

Alois F. Dettlaff szerezte meg a tekercset még az 1950-es években, és vitte is magával több fesztiválra. Amikor 1986-ben találkozott Robert Wise-zal, a Filmakadémia akkori elnökével, megpróbálta meggyőzni, hogy az Akadémia átvegye és archiválja a tekercset, de az erőfeszítései nem jártak sikerrel.

A Kongresszusi Könyvtárhoz már egy jellegtelen kis dobozban jutott el a film, amikor 2014-ben egy filmgyűjteménnyel együtt ezt is megvásárolták. A tekercset bedigitalizálták, és megkezdődhetett a restaurálása.

A főcím és az első összekötő szöveg (ún. inzert) hiányzott, de szerencséjükre az Edison Historic Site-ban őriztek egy kópiát a főcímből. Az első inzertet a Kongresszusi Könyvtár munkatársai írták meg – a többi összekötő szöveg stílusából kiindulva. Mivel nincs némafilm kísérő zene nélkül, ezért felkérték a kifejezetten némafilmekre specializálódott zeneszerzőt, Donald Sosin, hogy írjon a Frankensteinnek is egyet.

A film azért is értékes, mert nitrocellulóz tekercsen maradt meg, ami rendkívül sérülékeny és gyúlékony – sok némafilm ezért is veszett el örökre.

(IndieWire)