Robbie Williams sajnos nem tudta újra kitalálni magát az elmúlt tizenöt évben, de ettől még voltak szerethető, nagy dobásai.
Robbie Williams vagyok, a kilencvenes években voltam híres. Jártam iskolába, kirúgtak, voltam annak a táncolós zenekarnak a tagja, voltam elvonón, aztán kijöttem, aztán megint bevonultam, meghíztam, lefogytam, megint meghíztam, közben pedig nemzetközi popsztár lettem
– ezzel az önironikus mondattal konferálta fel magát az első néhány szám után Robbie Williams 2015-ös budapesti koncertjén. Akkor már kénytelenek voltunk leírni többek közt, hogy az énekes utoljára a kétezres évek elején volt menő. Amikor 2003-ban Budapestre jött, már éppen egy évvel túl volt utolsó releváns nagylemezén, a 2002-es Escapologyn (kis csúszással ezzel az albummal ütötte át a hazai népszerűség üvegplafonját), de onnan már – kreatív értelemben legalábbis – nem sok mindent tett hozzá pályafutásához.
A sztár 2017-ben ismét visszatért Magyarországra: akkor megállapítottuk, hogy amikor színpadra lép, az többinyre a múlt idő ünnepe, hiszen az elmúlt közel 15 évben nem tudta újra kitalálni vagy újra megfogalmazni önmagát. De persze még most is jó fickó és jó figura, showman, entertainer, szerethető csibész, aki mutogatja a fenekét, kinyújtja a nyelvét, egy egész picit pukkasztja a másnap munkába induló polgárt.
Jöjjön Robbie Williams öt felejthetetlen dobása:
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Tovább aprítja az egykori akadémiai kutatóhálózatot a kulturális és a tudományos életben is hegemóniára törekvő kormányzat. Meglehet, hogy a humán tudományokkal foglalkozó intézetek megszűnnek, ha azokat végül valóban az ELTE-hez csatolják.
Nem minden magyar hullarabló. Maradtak még páran, akik agresszornak látják az agresszort és áldozatnak az áldozatot.
