Szinte napra pontosan három év után tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe Diana Krall. 2016-ban Wallflower című lemezével járt Budapesten. Azóta 2017-ben egy klasszikus amerikai jazzsztenderdeket összegyűjtő szólólemeze, míg tavaly Tony Bennettel közös albuma jelent meg, utóbbit két kategóriában is Grammy-díjra jelölték idén.

Krallnak egyébként ez volt a tizenharmadik jelölése, ebből pedig ötöt díjra is váltott az évek során, de elismerésinek se szeri, se száma, szinte minden szakmailag jelentős díjat bezsebelt már lassan két évtizede tartó karrierje során. Megkérdőjelezhetetlen tehetségét számtalanszor bizonyította, minden lemezén újabb és újabb oldalát ismerhetik meg a rajongók: tisztelgett Nat King Cole, a ’20-as, ’30-as évek tradicionális jazz- és ragtime-darabjai, illetve a popzene legendái – többek közt Bob Dylan, Elton John, Paul McCartney, az Eagles – előtt is. Ezúttal két igazán különleges zenésztárs kíséri a színpadon: Joe Lovano szaxofonos és Marc Ribot gitáros a garancia rá, hogy idén sem marad majd el a tapsvihar június 26-án.

Voltaképpen nincs abban semmi meglepő, hogy Charlotte Gainsbourg a művészvilágban találta meg önmagát. Édesanyja, a brit színésznő Jane Birkin révén szinte filmdíszletek között nőtt fel, édesapja, a francia zeneszerző-énekes, rendező Serge Gainsbourg pedig a zene felé terelgette. A siker is hamar megtalálta, 15 évesen már megkapta a legígéretesebb fiatal színésznőnek járó César-díjat.

Ugyanebben az évben jelent meg első albuma, a Charlotte for Ever, amelyre édesapja írta a dalokat. Gainsbourg azóta a filmvászon és a koncertszínpadok megkerülhetetlen, karizmatikus alkotójává nőtte ki magát. Olyan filmekben szerepelt, mint a 21 gramm, Az álom tudománya, a Melankólia vagy épp A nimfomániás, tinilemeze óta pedig 4 albuma is megjelent. Ezek elkészítésében nem kisebb szaktekintélyek működtek közre, mint a Pulp frontembereként is ismert Jarvis Cocker vagy multiinstrumentalista amerikai énekes-dalszerző, Beck. Legutóbbi, a Daft Punk-tag Guy-Manuel de Homem-Christo és a párizsi DJ-producer, SebastiAn zenei segédletével készült elektronikus alapú albumán egy Paul McCartney-tól kapott dal (Songbird in a Cage) kivételével minden számot társszerzőként jegyez, sőt Lars von Trier tanácsait megfogadva a lemez klipjeit is maga rendezte. Első magyarországi fellépésén az eddigi albumok legfontosabb dalai mellett a 2018 végén megjelent, Take 2 című EP számait is hallhatjuk majd június 30-án.

A műfajok határain ügyesen balanszírozó, idén hatvanéves basszusgitáros Marcus Miller majd’ 3 évnyi hallgatás után 2018-ban jelentkezett újra szólólemezzel, amelyet ennek megfelelően hatalmas érdeklődés övezett. A Laid Black című albummal Miller visszatér a keleti parti zenei gyökerekhez, és a basszusgitár mellett a hiphop, a soul, a funk és az r’n’b ritmusai is felbukkannak a dalokban. „Korszerű, a fiatalok számára is élvezhető és átélhető, nagyvárosi zenét akartam írni” – nyilatkozta a New York Times hasábjain. Miller sorsa már húszas éveiben megpecsételődött: ekkor vált ugyanis Miles Davis zenekarának tagjává, az együtt töltött tíz év alatt pedig több albumának – köztük a jazztörténetileg is fontos Tutu című korongnak – producere és zeneszerzőjeként is dolgozott. De nem csak Davis figyelt fel kivételes tehetségére, a névsor több mint impozáns: Aretha Franklin, Chaka Khan, Al Jarreau, Lalah Hathaway, Wayne Shorter, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Négy évtizedes karrierje során a jazz és a pop legnagyobbjai mellett játszhatott: a 80-as évektől kezdve Luther Vandross állandó komponistájaként dolgozott, és majdnem negyed évszázadot zenélt David Sanbornnal. Rejtély, hogy emellett és saját szólókarrierjének egyengetése mellett hogyan maradt ideje és energiája két, hetente jelentkező rádióműsort is vezetni. Sőt, rendszeresen turnézik is, és szerencsére július 3-án Budapestet is útba ejti majd.