szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az alternatív pop-rock zenekar történetének második videoklipje a hvg.hu-n debütál.

A bajai gyökerű Kelenføld 2017 januárjában alakult, és még abban az évben nyilvánosság elé lépett a Pszichológus című háromszámos EP-vel. 2018 májusában jelent meg a zenekar első nagylemeze Repülőgépek címmel, ezen szerepel a Reflektorok fénye című szám, amelynek a klipje most a hvg.hu-n debütál.

A videoklip születésében fontos szerepe volt annak, hogy a zenekar énekese, Balaton György tavaly nyár elején egy teljes éjszakát egy repülőtéren töltött az átszállásra várva, ezt az időt pedig azzal ütötte el, hogy hallgatta az albumot, és azon gondolkodott, hogy melyik számhoz lenne érdemes videót forgatni. „Az ötlet a forgatókönyv alapjaira és a szám kiválasztása egy időben született: hallgattam a Reflektorok fénye című számunkat, és az elején annál a résznél, ahol bejön a lábdob, ott elképzeltem egy srácot, aki rohan valami után az utcán. Ezt egyre tovább gondolva jutottam el ahhoz az ötlethez, hogy legyen két történetszál, amely szinte végig ugyanott, de egymást elkerülve halad előre, majd ugyanott végződik, némi eltéréssel a végkifejletben” – idézte fel az ötletelés állomásait.

©

A videoklip forgatókönyve már nyár végére összeállt, időhiány miatt viszont csak januárban kezdték el magát a forgatást. „Egy teljes napon keresztül forgattuk a szabadtéri jeleneteket január elején a mínusz 5 fokban, de szerintem abszolút megérte, mivel a végeredmény egy nagyon profin kivitelezett videó lett, ami elsősorban a rendező/vágó/operatőr, Császár Szabi munkáját dicséri” – vonja meg a mérleget Balaton György.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!