Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lőrincz Sándor "Lőrke" 52 éves volt.
52 éves korában meghalt Lőrincz Sándor, azaz Lőrke, az A.M.D. (Anti Military Demonstration) gitárosa – szúrta ki az Index a zenekar Facebook-oldalán.
Lőrincz Sándor 1990 nyarán szállt be az akkor három éve alapított A.M.D.-be, így ő gitározott a Fekete Yuk kiadó gondozásában megjelent a "Ne vonulj be!" című kazettán, valamint az 1991 végén megjelent első hivatalos, "A háború borzalmai sőt még rosszabb" című nagylemezükön is.
A gitáros már az A.M.D. előtt is olyan legendás zenekarokban játszott, mint a Trottel, a Marina Revue és a Qss.
A Lángoló Gitárok szerint Lőrincz Sándor az utóbbi években addiktológusként segítette a függőségüktől megtisztulni vágyókat, noha korábban neki is drogproblémái voltak, 2012-ben már arról beszélt, hogy sikerült legyőznie a függőséget.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.