szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soullal érkezik az Akvárium Klubba, hogy bemutassák idén megjelent Summer of Sorcery című albumukat.

Steven Van Zandt, művésznevén Little Steven augusztus 15-én zenekarával, a Disciples of Soul-lal érkezik az Akvárium Klubba, hogy bemutassák idén megjelent Summer of Sorcery című albumukat.
Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész többek között Little Steven néven szokott zenélni. Van Zandt a Jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, és hamar összebarátkozott Bruce Springsteen-nel, így nem csoda, hogy később gitárosként az E Street Band tagja is volt. Ebben az időszakban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé is. Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Band-et, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe, időközben azonban önálló zenei karrierbe kezdett és megalakult a Little Steven and the Disciples of Soul együttes, melynek frontembereként számos albuma jelent meg.
Van  Zandt elképesztően sokrétű, zenei karrierje mellett ismerős lehet színészi alakításai miatt, hiszen főszereplője volt a Maffiózók című sorozatnak, majd egy amerikai-norvég vígjátéksorozat főszereplője, társszerzője és producere is volt. Emellett ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, mely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolások számára, de volt zenei rendező és aktivista is.
2019-ben kijött a Summer of Sorcery című legújabb albuma, melyet most élőben is hallhat a közönség az Akvárium Klubban, augusztus 15-én!

Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes és színész a jersey-i partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, és hamar összebarátkozott Bruce Springsteennel, így nem csoda, hogy később gitárosként az E Street Band tagja is volt. Ebben az időszakban bekerült a Rock and Roll Hall of Fame legendái közé is.

Van Zandt 1984-ben hagyta el az E Street Bandet, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe, időközben azonban önálló zenei karrierbe kezdett, és megalakult a Little Steven and the Disciples of Soul együttes, melynek frontembereként számos albuma jelent meg.

Van Zandt sokrétű zenei karrierje mellett ismerős lehet színészi alakításai miatt, hiszen szereplője volt a Maffiózók című sorozatnak (ő játszotta Silvio Dantét), majd egy amerikai–norvég vígjátéksorozat főszereplője, társszerzője és producere is volt. Emellett dalszövegeket ír, producerkedik, alapított egy lemezkiadót, vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, mely többek között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a középiskolásoknak, de volt zenei rendező és aktivista is.

2019-ben jelent meg új albumuk, a Summer of Sorcery, amelyet a magyar közönség augusztus 15-én hallgathat meg élőben.

A koncertről több infót ide kattintva talál.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!