„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Visszatér Jeff Goldblum és Laura Dern.
Az eredeti Jurassic Park szereposztásával folytatódnak a dinoszauruszos filmek – számolt be róla szerdán a BBC News.
A Jurassic World 3-ban Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum az eredeti szerepeikben látható majd.
A színészek Steven Spielberg 1993-ban bemutatott Jurassic Park című kasszasikerében játszottak együtt, később pedig a filmsorozat különböző epizódjaiban is feltűntek.
Dern kedden egy Los Angeles-i vetítésen arról beszélt, hogy izgatottan várja a barátaival való újabb közös munkát.
A BBC szerint a Jurassic World 3-ban Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is szerepel majd, akik a 2015-ös Jurassic World és a 2018-as Jurassic World: Bukott birodalom című epizódokban játszottak.
Goldblum a Bukott birodalomban a tudós Ian Malcolm szerepét alakította, amit a Jurassic Park 2. – Az elveszett világban is eljátszott 1997-ben. Neill és Dern ismét Alan Grant és Ellie Sattler szerepében látható majd, ezt a szerepet alakították 2001-ben a Jurassic Park 3-ban is.
Az eredeti Jurassic Park Michael Crichton regénye nyomán készült. A produkció minden idők legnagyobb bevételű filmjei közé került, és három Oscar-díjat kapott.
A Jurassic World 3. premierje 2021-re várható. Az új filmmel együtt már hat őslényes epizódból áll majd a sorozat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.