Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Káel Csaba tisztogatásba kezdett

Szinte teljesen lecserélődött a Filmszakmai Döntőbizottság tagsága. Az új testületben egyetlen nő sem lesz.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Káel Csaba tisztogatásba kezdett

Október 14-től megújul a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága – derül ki a Filmalap közleményéből, amely emlékeztet arra is, hogy a Filmtörvény szerint az ötfős testület elnöke a Filmalap vezérigazgatója, további tagjai a vezérigazgató által megbízott mozgóképszakmai tapasztalattal rendelkező szakértők.

Október 14-től tehát a tagok a következők a Filmszakmai Döntőbizottságban:

  • Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos
  • Kálmán András Filmalap vezérigazgató helyettes és filmforgalmazási szakember
  • Pesti Ákos producer, gyártásvezető
  • Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró
  • Pál Ákos Filmalap vezérigazgató

Közülük Kálmán András az egyetlen, aki megmaradt a korábbi döntőbizottságból, ő egyébként 2015 óta a testület tagja.

A Filmszakmai Döntőbizottság helyettes tagja Lukácsy György lett.

A közleményből kiderül az is, hogy jelenleg összesen több mint harminc egész estés mozifilm gyártásának előkészítése, forgatása vagy utómunkája van folyamatban, továbbá számos filmterv és forgatókönyv fejlesztése zajlik a Filmalap anyagi és szakmai támogatásával. Még idén megérkezik a hazai mozikba a Drakulics elvtárs című Kádár-kori vámpír-vígjáték, a Szép csendben című dráma, a Valan című Erdélyben forgatott thriller és a Seveled című romantikus vígjáték.

A megújult Filmszakmai Döntőbizottság 2019. október 15-én tartja első ülését.

A korábbi testületnek a tagja volt:

  • Divinyi Réka, forgatókönyvíró
  • Fekete Ibolya, filmrendező
  • Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója
  • Kálmán András, forgalmazási szakember
  • Zágoni Bálint, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.