Tetszett a cikk?

Nem pátoszos, könnyfakasztó mázzal operál a cseh, fogyatékossággal élő zenészekből álló Tap Tap együttesről szóló Két út, ehelyett jó adag fekete humorral mutatja be a film, milyen is a „szex, a drogok és a rock & roll” életérzés kerekesszékben.

Ön olyan zenészekkel dolgozik, akik tartós betegségektől szenvednek.

Muszáj közbevágnom, ezt nagyon nem szívesen hallom. Senki nem szenved. Egy diagnózissal élnek. Mindig az ember az első, nem a diagnózis

– állítja meg a vele épp rádióinterjút készítő riportert Šimon Ornest zenész, pedagógus, aki 1998-ban a fogyatékossággal élők gondozására szakosodott orvosi és oktatási intézményben, a Jedlicka Intézeten belül létrehozta a Tap Tapot. Ornest az elejétől fogva úgy gondolta, hogy a zenei szakkörnek nem terápiás jelleggel kellene működnie, hanem profi módon. Olyan dolgot akart létrehozni, amely annyira közel van egy klasszikus zenekar működéséhez, amennyire csak lehetséges, úgy érzékelte ugyanis, hogy az ép emberek hajlamosak túlságosan is óvni a fogyatékossággal élőket, így ők nem szembesülhetnek valódi kihívásokkal, vagy olyan helyzetekkel, amikor tényleg elvárnának tőlük valamit.

Arra valószínűleg ő sem számított, hogy a Tap Tap húsz évvel később ekkora sikerrel működik majd: évi hatvan koncertet adnak, öt saját lemezt rögzítettek és több európai országban is felléptek már. Az HBO-n debütáló róluk készült dokumentumfilm épp az egyik turnébuszos úton veszi fel a fonalat: a zenekar állandó tagjait ismerhetjük meg közelebbről, a zenekarvezető mellett többek között Ladislav Angelovič frontembert, Jiří Holzmann és Jana Augustinová énekeseket, ütőhangszereseket, akik kerekesszékben ülnek, és Petr Tomeket, akinek a diagnózisáról nem esik szó, visszatérő rohamai viszont igen megnehezítik az ő és a zenekar életét is.

Petr Tomek, a Tap Tap egyik állandó tagja
HBO

Ornest azt vallja, hogy

a sajnálat és az együttérzés önmagában még soha nem segített senkin, ezért meghökkentően szigorúan igyekszik kimozdítani őt ebből az állapotból.

Folyamatosan kéri Tomeket, hogy szedje össze magát, és teljesítse korábban vállalt kötelezettségeit: járjon időre, játsszon fegyelmezetten, és figyeljen oda arra, amit a zenekari tagok kérnek tőle. De a zenekarvezető igyekszik előnyt kovácsolni abból is, hogy Petr Tomeknek mindenféle tárgyra van valami más szava is: arra kéri, írjanak egy dalt, amely róla szól, és amelyet valamikor elő is adnának egy élő koncerten. A próbák alatt azonban úgy tűnik, igen kevés esély van arra, hogy Petr Tomeknek sikerül teljesítenie ezt a feladatot, pedig nagyon küzd az előrehaladásért.

Radovan Síbrt rendező finoman szemlélődik, egyetlen ponton sem avatkozik be, de semmit nem is titkol el: sem a zenészek egészségi hátrányából fakadó helyzeteket, sem azt, hogy ők hogyan érzik magukat azokban. Jana Augustinovát látjuk például netes társkeresés közben: a profilján leírja, hogy kerekesszékes, de ezt néha el sem olvassák, és ha privát üzenetben ír róla, gyakran egyáltalán nem is válaszolnak neki. „Néha úgy érzem, magyarázkodnom kell, hogy nem vagyok gyagyás. És ezt unom. Aztán ott a másik fajta, aki azzal jön, hogy mennyire csodál engem. Azt sem szeretem” – mondja, és itt érkezik el a Két út a legfontosabb kérdéshez, mégpedig ahhoz, hogy mégis hogyan kellene viszonyulni a fogyatékossággal élő emberekhez. A válasz pedig az, hogy

teljesen természetesen.

Jana Augustinová a film egy későbbi pontján őszintén beszél arról is, hogy ez a helyzet (mialatt forog a film, kiállítás nyílik róluk) azért nagyon más, mint színpadon zenélni. Ahogy ő fogalmaz: nem akar pozitív pornót, hogy „akkor most menjünk és csodálkozzunk rá a fogyatékossággal élő emberekre”.

Jana Augustinová zenésztársának esküvőjén
HBO

És a Két út nem is teszi, nem csodálkozik, és nem is merül el az együttérzésben, helyette jókedvűen csípi el, hogy a Tap Tap zenészei éppen ugyanúgy röhögnek magukon és társaikon, mint mindenki más - sőt, egy ponton csak úgy röpködnek az arcpirító altesti poénok -, hogy rémesen feszíti őket a társkeresés meg a szex kérdése (mint mindenki mást), és éppen ugyanúgy isznak és cigarettáznak, mint bármelyik más turnén lévő zenekar – nem véletlenül szerepel a film plakátján szinte alcímként, hogy

szex, drogok, rock 'n' roll – kerekeken.

De bepillanthatunk a zenekar egyik állandó tagjának esküvőjére, a koncertek utáni bulikba és a próbatermekben folyó konfliktusokba is: mert persze, vannak azok is bőven, mint minden csoportban, ahol egyszerre sok embert kell koordinálni.

A Két út éppen a legutóbbi csehországi választás előtt és közben forgott. Milos Zeman államfő nagy port kavaró nyilatkozata után (úgy emlegette a fogyatékossággal élők integrációját, mint gyalázatos társadalmi kísérletet) a zenekarvezető előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha elindítanák a frontembert a következő elnökválasztáson.

Angelovičnak egyáltalán nem voltak ilyen jellegű szándékai, és ezt simán meg is mondja Ornestnek, de a zenekar is azon az állásponton van, hogy ne ártsák bele magukat a politikába, elég, ha zenével harcolnak magukért, hiába mondja a zenekarvezető, hogy a kampány milyen jót tehetne a fogyatékossággal élők ügyének. (Angelovič végül részt vett az ellenfél Jiří Drahoš kampányában tanácsadóként, és a kezdeti félelmek ellenére a csapat is mellé állt, de 2018-ban aztán ismét Zeman nyert).

Lada Angelovič a rajongókkal fotózkodik
HBO

Itt sejlik fel azonban a dokumentumfilm leggyengébb pontja: sajnos elképzelhetetlen, hogy az országban egyedül Milos Zeman ennyire elutasító a fogyatékossággal élőkkel szemben, de semmit nem tudunk meg arról, hogy a társadalom hogyan viszonyul hozzájuk, mert a filmnek alig van olyan jelenete, amikor a szereplők elhagyják a zárt, zenekari rendszert. Így azonban nem ismerjük meg, milyen előítéletekkel szembesülnek nap mint nap, és hogyan reagálnak ezekre, még akkor sem, ha az állapotuk az életük része ugyan, de korántsem az határozza meg őket.

A dokumentumfilm zenészekről szól, de sokkal inkább a csoportdinamikáról mesél, mintsem az egyének problémáiról vagy a zenei kulisszatitkokról. Utóbbi már csak azért nagy kár, mert a Tap Tap teljesen profi zenét művel, hosszú ideig tudnánk nézi a koncertjeikről készült felvételeket. Eleinte egyébként feldolgozásokat játszottak, csak később kezdtek el saját dalokat írni, de kiforrott folk-pop stílusukat és szövegeiket érezhetően sokan szeretik, nem csak Csehországban. Az alkotók szerencsére nem is hagyják ki azt a ziccert, hogy egy epikus fellépéssel zárják le a filmet – a nyolcvan perces játékidő ugyan pikk-pakk elrepül, de az utolsó képek azért sokáig velünk maradnak.

A Két út október 22-től elérhető az HBO GO-n.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!