Holtan találták a Drót sztárját

Michael K. Williams 54 éves volt.

  • hvg.hu hvg.hu
Holtan találták a Drót sztárját

Meghalt a Drót és Gengszterkorzó színésze, Michael K. Williams. New York-i apartmanjában találtak rá helyi idő szerint hétfő délután. Nem megerősített amerikai sajtóértesülések szerint kábítószer-túladagolás miatt vesztette életét.

Williams, akit karrierje során háromszor jelöltek Emmy-díjra, nyíltan beszélt küzdelméről a szerhasználattal.

A Drótban a drogbandákat lenyúló és a rendőrségnek is tippeket adó meleg bűnözőt, Omar Little-t, a Gengszterkorzóban pedig Albert „Chalky” White-ot, az alkoholtilalom időszakának egyik erős gengszterfiguráját formázta meg.

Az 1966-ban, New Yorkban született Williams táncosként kezdte pályafutását, többek között Madonnával és George Michaellel is dolgozott, mielőtt színésznek állt.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.