Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hat év után jelenik meg új albuma az énekesnőnek.
Már hetek óta tartanak a találgatások, de most már biztos: hat év után érkezik Adele új, szám szerint negyedik albuma. Az első dal, az Easy on Me a tervek szerint október 15-én jelenik meg.
A 33 éves énekes egy sokat sejtető teaserrel jelezte az új album érkezését:
Közben a kritikusok azt találgatják, hogy a magánéleti változásokkal párhuzamosan változik-e Adele stílusa is.
Adele 2019-ben vált el a férjétől, akivel egy nyolcéves közös fiuk van. Eközben fizikai átalakuláson is keresztülment, amiről interjúkban is beszélt.
A közösségi oldalain nemrég jelentek meg a feltehetően az új albumra utaló képek, ezek alapján azt tippelik, hogy a korábbiakhoz hasonlóan az új lemezt is egy számról nevezi el, nagy eséllyel a 30-ról. A korábbi albumai a 19, 21, 25 címet viselték.)
Az új album megjelenésének a dátumáról is egyelőre csak találgatások vannak, a legesélyesebb időpont a november 19.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.