szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A színész a Nők Lapjának adott interjúban azt mondta, hogy megváltozott az emberek viszonya hozzá, de megérti őket, mert „nehéz egy sztrókossal kapcsolatot teremteni”.

Sírt, amikor felkérték A játszma című film főszerepére – mondta a Nők Lapjának adott interjúban Kulka János. „Soha nem fogok meggyógyulni, tudom. Mégis. Hiányzott a szereplés” – indokolta, hogy miért vállalta el a kém szerepét, amelyet Köbli Norbert forgatókönyvíró kifejezetten rá írt.

Az interjú nagy része mégis a betegségéről, a sztrók utáni állapotáról szólt, mert mint már az elején mondja, „ebben élek évek óta”.

Annyira más lettem. Mintha két ember volnék. Két személyiség el bennem. Ha tükörbe nézek, az is furcsa. Én vagyok. Nem én vagyok. Nemszeretem állapot

– magyarázza.

Kulka azt mondja, megváltozott az emberek viszonya hozzá, érzi, hogy nagy a távolságtartás vele szemben. A színész magyarázata? „Mert nem tudnak mit kezdeni velem. Nem mernek beszélgetni. Inkább közömbösek. Megértem őket. Nehéz egy sztrókossal kapcsolatot teremteni. Vagy tartani.”

Kulka János elmondása szerint azért többekkel tartja a kapcsolatot. Csákányi Eszter gyakran átugrik hozzá, Schell Judit sokszor hívja, Lang Györgyihez pedig hétvégente ő megy át, és főz neki. „Segít kimászni az egyhangúságból” – mondja róla.

A színész arról panaszkodik, hogy állandó fáradtságot érez, és a depresszió is eluralkodott rajta. Azt ugyanakkor cáfolta, hogy minden szerepét visszaadta volna, mert romlott az egészségi állapota. „Csak azt adtam vissza, ami a Trojkában ment. A Cseresznyéskertet. Firsz voltam benne. De például az Árvácskában játszom, novemberben egy nap kétszer is menni fog a Radnóti Színházban.”

Kulka János az Árvácskában
MTI / Szigetváry Zsolt

Kulka János az interjúban egy, mint fogalmazott, „kicsit titokról” is lerántotta a leplet. Elmondta, hogy lesz egy lemeze, amelyet még hat évvel kezdett el Tövisházi Ambrussal. A sztrókja közbejött ugyan, de fél éve ismét folytatták a munkát, a lemez pedig nemsokára megjelenik. 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!