„Egyszerűen briliáns, világító tehetség” – Helen Mirren életműdíjat kap

Helen Mirren kapja februárban a hollywoodi színészcéh (SAG) életműdíját – jelentette be az érdekképviseleti szervezet.

  • MTI MTI
„Egyszerűen briliáns, világító tehetség” – Helen Mirren életműdíjat kap

A 76 éves brit színpadi és filmszínésznő pályafutása több mint 50 éve kezdődött. Az elmúlt évtizedekben egy gengszter barátnőjétől (Hosszú nagypéntek) II. Erzsébetig (A királynő) számtalan szerepet eljátszott a filmvásznon, ő volt a főszereplője Szabó István Az ajtó című filmjének is. Alakításait Oscar-, Tony-, valamint több Emmy- és BAFTA-díjjal ismerték el. A hollywoodi színészcéh is 13 alkalommal jelölte díjára, és ötször neki is ítélte azt.

Mirren az életműdíjat megköszönő közleményében arról írt, hogy pályafutása kezdete óta nagy inspirációt jelentett neki az amerikai filmszínészet, és sokat merített belőle, éppen ezért olyan fontos számára ez az elismerés.

„Helen Mirren egészen egyszerűen briliáns, világító tehetség” – jelentette ki Fran Dreschner, a SAG-AFTRA elnöke. Mint hozzáfűzte: a színésznő nagyon magasra állította mércét a többi színész számára, ráadásul szerepről szerepre még saját rendkívüli teljesítményét is felül tudja múlni.

A színészcéh díjátadó ünnepségét 28. alkalommal február 27-én tartják meg Santa Monicában.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.