Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megjelent a magyar operatőr által fényképezett Eufória második évadának előzetese: úgy tűnik, Zendaya nem volt sokáig tiszta.
Egy nyári, pár másodperces ízelítő után megérkezett az első előzetes a Zendaya főszereplésével készült Eufória című sorozat 2. évadához. Az HBO Emmy-díjas kultsorozata január 10-től lesz látható az HBO GO-n és az HBO-n.
A Sam Levinson által írt és rendezett sorozat következő évadában Rue (Zendaya) próbál a felszínen maradni, miközben egyensúlyoznia kell a szerelem, a veszteség és a függőség nyomása között; az előzetesből úgy tűnik, az első évadban nagy nehezen elért józanság nem bizonyult tartós állapotnak.
Az egész világon népszerű sorozatnak magyar vonatkozása is van: az epizódok egy részének Rév Marcell az operatőre, akit ezért a munkájáért a világ legrangosabb tévés díjára, az Emmyre is jelöltek. Vele készült interjúnk ide kattintva olvasható:
Rév Marcell: "A magyar kormány LMBTQ-ellenessége szánalmas és egyben taszító"
Nő és férfi viszonyát feszegeti egy holland hajóskapitány és egy francia lány felkavaró házasságának analizálásával Füst Milán regénye, A feleségem története, amelyből elkészítette legújabb filmjét Enyedi Ildikó. Az operatőr Rév Marcell válaszolt a HVG kérdéseire.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.