„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Az év szavának választott NFT használata 2021-ben 11 ezer százalékkal növekedett.
Az NFT-t választotta 2021-ben az év szavának a Collins angol szótár, miután hatalmasra nőtt az érdeklődés a non-fungible tokens, azaz a nem helyettesíthető tokenek iránt, amelyek akár több millió dollárba is kerülhetnek.
Az NFT (non-fungible token, nem helyettesíthető token) olyan technológia, amely lehetővé teszi digitális állományok egyedivé tételét, adásvételét és birtoklását. Minden NFT-nek van saját blockchain alapú digitális „pecsétje”, amely az eredetiségét és tulajdonosát igazolja.
A glasgow-i székhelyű kiadó a honlapokat, újságokat és folyóiratokat, valamint a közösségi médiát pásztázva választja ki az év szavát, azt vizsgálva, hogy mely angol kifejezések használata ugrott meg az adott évben a legnagyobb mértékben.
A Collins szakemberei szerint az NFT használata 2021-ben 11 ezer százalékkal növekedett. „Az NFT mindenütt ott van a művészetektől kezdve a gazdasági területekig, galériákban, aukciósházakban és szerte a közösségi médiában” – mondta Alex Beecroft, a Collins English Dictionary vezérigazgatója. Hozzátette: még nem tudni, hogy az NFT befolyása tartós lesz-e.
Az NFT idén vált ismert technológiává, amikor magas áron kezdték értékesíteni. Március közepén csaknem 70 millió dollárért (23 milliárd forintért) kelt el egy digitális műalkotás a Christie's árverésén, amelyen az aukciósház először adott el egy fizikai mivoltában nem létező műtárgyat. Az Everydays – The First 5000 Days című digitális alkotást (képünkön) az amerikai Mike Winkelmann, művésznevén Beeple készítette. Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója 2,9 millió dollárért (852 millió forintért) adta el első tweetjét, az elektronikus zenész Grimes pedig 6 millió dollárért (1,9 milliárd forintért) értékesítette digitális művészetét.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.