Hosszú betegség után nyolcvanéves korában meghalt Babarczy László Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház örökös tagja. A hírt lánya, Babarczy Eszter közölte szerkesztőségünkkel.

Babarczy László középiskolai tanulmányait a Madách Imre Gimnáziumban végezte 1955 és 1959 között. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1969-ig rendezett. 1969 és 1973 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1973-ban a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője lett, majd 1974-től 1981-ig főrendezője, 1978 és 2007 között pedig a színház igazgatója volt. 1969 óta tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelynek 1990-től 1991-ig rektorhelyettese, 1991 és 1994 között pedig rektora volt.

1991-től egyetemi tanár volt, 1999-ben DLA fokozatot szerzett. 1989 őszén az Újvidéki Színházban rendezte Molnár Ferenc: Liliom című darabját, 1991-ben Molière: Tudós nők, 1994-ben pedig Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját rendezte Újvidéken. 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek 2008 végéig volt vezetője. 2009-ben közreműködött Kenyeres Bálint A repülés története című filmjében.

Hetvenedik születésnapján, amikor a Csiky Gergely Színház örökös tagjává nevezték ki, kollégái és barátai írtak róla, neki: „A Babarczy. A Tanár Úr. Keveseknek adatik meg fogalommá válni. Rektor a Színművészeti Egyetemen, megalapítja a kaposvári színészképzést, a művészeti kart, egykor még az Objektív Filmstúdiónak is vezetője. Színészek, rendezők, filmrendezők, dramaturgok nőttek ki a kalapjából. Kitörölhetetlen része a magyar színházművészetnek. És hát. A legfontosabb építmény: a Csiky Gergely Színház”.

Nehéz ember. Kérlelhetetlenül haladt előre mindig, Nélküle viszont nem lennénk. Nem lennénk itt. Biztos lenne valamilyen színház, de az, hogy ilyen, az ő maga. Sok ember, 38 évadnyi társulat segítette őt ebben, de a kohézió, a motor, a láz-vezér az ő volt. BITEF, Marat/Sade, Kihallgatás, Állami Áruház, Hermelin, Csak egy szög. (És hol a sor vége!) Nem mind tőle, de mind általa.

2016-ban a Népszabadság készített interjút a Kossuth-­díjas rendezővel a szombathelyi bemutatója előtt. Amikor arról kérdezték Babarczyt, hogy mi foglalkoztatja a színházművészetben, úgy reagált:

Maga a színház. Imádom, és élni sem tudnék nélküle.

Akkoriban - saját bevallása szerint - már ritkán járt előadásokra. „Részben öreg vagyok, 75 éves, nem jó az egészségem, megviselnek az ilyen kirándulások. Másrészt most már jobban szeretem a színházat csinálni, mint nézni.”

A rendezőt a színház társadalomban betöltött szerepéről, és arról is kérdezték, van-e a színháznak valamiféle magasztos küldetése. „Csak az van neki. Ha valaki ismeri az emberiség kultúrtörténetét, az tudja, hogy a színház ősi és örök és alapvető. A világ élményszerű megismerésének, megközelítésének a legősibb formája. Ezt a mostani társadalmak sem tudják nélkülözni” – fogalmazott.

Babarczy László temetéséről a család később intézkedik.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: