Különleges klippel jelentkezett anyák napjára a Bohemian Betyars
A Ne sírj, anyám című dalukhoz készült klipben a zenekar tagjainak édesanyjai állnak a színpadra.
hvg.hu
„Mit meg nem teszünk értetek… A forgatás végén nagyon meghatódtam, igazán küszködtem a könnyeimmel, bűn csúnya lett volna rajtam a sok elmaszatolt smink” – mesélte az egyik anyuka a klipet bemutató 24.hu-nak, majd egy másik hozzátette: “Olyan volt, mint tizenkét óra vidámpark, ahova a fiam vitt el: szédítő-felemelő érzés volt, kizökkentem az időből és a térből.”
A klipet forgatókönyvét az éppen első mozifilmjén dolgozó, többszörösen díjazott, Diák-Oscar díjra is jelölt rendezővel, Freund Ádámmal dolgozta ki, és valósította meg a zenekar, mely legközelebb május 5-én lép fel a Budapest Parkban.
"Ebben a folk-punk-diszkót céloztuk meg, mint stílust, szerintem sikerült is. Kakas szabadjára lett engedve, hagytuk, hagy baromkodjon. Még a felvétel előtti utolsó pillanatokban is módosítottunk a szövegen. Végül egy vicces, kicsit szürreális fohász lett, és egy bocsánatkérés édesanyáinktól amiatt, hogy nem lehetett nekik könnyű velünk."
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.