Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagyszerű és kivételes kollégánk, Quitt László, egy gyors lefolyású, súlyos betegség után ma reggel elhunyt. A szívünk megtört. Szomorúságunk leírhatatlan

– közölte pénteken délelőtt a Facebookon a Pintér Béla és Társulata.

Quitt László 2003-ban csatlakozott a társulathoz, és 2013-ig minden új bemutatóban részt vett. A Gyévuskában Heincz Ármint, A Sütemények Királynőjében a Nagypapát, az Anyám Orrában Bujákinét, a Korcsulában Misót, Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördögben Józsefet, A Démon Gyermekeiben Yamamoto Kovács Gézát, A Soha Vissza Nem Térőben Mr. Goodmant, a Párhuzamos Órában Szilárdot, a Szutyokban Pali bácsit, a Tündöklő Középszerben Dinót, a Kaisers TV, Ungarnban Rohácsi bácsit, A 42. hétben Dr. Horváth Balázst játszotta, az Árva Csillagban pedig zenészként vett részt.

„Egyedi, jellegzetes megjelenésére, a munkában tanúsított perfekcionizmusára, bölcs, ellenállhatatlan humorára örökké emlékezni fogunk” – írta róla a társulat.

A Képzőművészeti Egyetemen végzett, eredetileg rajzolóként dolgozó Quitt László a Pintér Béla és Társulata tizenötödik születésnapja alkalmából adott interjújában beszélt arról, hogy negyvenévesen ült be először Pintér valamelyik előadására, és leírhatatlan hatást gyakoroltak rá a darabok, ezért mutatkozott be Pintérnek. „[Béla] odajött hozzám, bemutatkoztunk, én pedig elmondtam, hogy soha nem játszottam színházban, nem tudok beszélni, nem tudok énekelni, nem tudok táncolni, de szeretnék velük játszani. Nézett rám, mint egy csendes őrültre: »Jó, jó, Laci – ugye Lacit mondtál? –, hát, majd szólunk, ha lesz valami.« Így ismerkedtünk meg. Ezután elkezdtem a Szkénébe járni, megnéztem minden darabjukat, együtt mentünk mindenfelé. Aztán az egyik alkalommal Béla azt mondta: »Lacikám, van egy jó meg egy rossz hírem, melyikkel kezdjem?« »A jóval.« »A következő előadásban kipróbálnánk.« »Fantasztikus, és mi a rossz hír?« »Hogy a darab elején Thuróczy Szabi le fog zsidózni, és nagyon durván lepofoz.« »Hát ez csodálatos – mondtam én –, de mi a rossz hír?« Madarat lehetett fogatni velem. Igaz, Jordán Tamás beleköpött a levesembe. Imádtam a Szkénének ezt a különleges, szakrális terét – de amikor Jordán megnézte a Parasztoperát, annyira le volt nyűgözve, hogy azt mondta Bélának: pályázik a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, és szeretné, ha a következő előadás ott készülne el, akármi is lesz az. A Gyévuska lett –

én pedig így, negyvenéves fejjel a Szkéné helyett a Nemzeti Színházban voltam kénytelen debütálni.

Hozzátette: „A Gyévuska után több társulat megkeresett a saját projektjeivel, de soha, egyikben sem volt olyan élményem, mint Bélával.” Akkor azt mondta, ezek után „gyökerestül fordult fel az életem; azóta ebben élek, minden egyéb másodlagos. Az elején persze még nem így volt: a Képzőművészeti Egyetemen végeztem, jó nevű rajzolóként tartottak számon főleg a film- és a reklámiparban, és amíg még csak egy előadásban játszottam, a rajzolói pályámon is tudtam tevékenykedni. Aztán ahogy egyre több lett a darab, ezt már nem lehetett egyeztetni, a rajzolói pályám leépült, de a képességeimet gyakran használhattam kellékek tervezéséhez, rajzokhoz – mivel már a színház az elsődleges az életemben, ez boldogsággal tölt el.”

Temetéséről a társulat később intézkedik.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: