Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kun Péter motorbalesetben vesztette életét.
Kun Péter az Edda előtt több amatőr zenekarban, játszott, majd 1988-tól egy évig a Sing Singban, és a Tritonban gitározott. 1990-ben csatlakozott a Pokolgéphez de lemezfelvétel már nem klszült vele, mert 1991-ben az Edda Művek gitárosa lett.
Az 1993. július 8–11. között az Agárdon megtartott, harmadik Edda-táborban lépett fel, amikor július 10-én hajnalban, Yamaha gyorsasági motorjával Velencén, a 7-es főút 47-es kilométerkövénél, halálos kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett. Halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok. Temetésére több ezer gyászoló jelenlétében 1993. július 17-én került sor a százhalombattai katolikus temetőben.
Az Edda Művek 13. és az Elveszett illúziók című Edda-albumokon hallható a játéka.
Az Edda Művek albummal tisztelgett az emléke előtt, amelyre a vele készült utolsó felvételek közé tartozó unplugged koncert hanganyaga, valamint a Lelkünkből című emlékdal is felkerült.
Korábbi együttese, a Sing Sing 9386 címmel instrumentális dalt írt, amelynek címe a Kun Péter által megélt napok számát jelenti.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.