Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy duettet készülnek ketten előadni, ami akár a nyár slágere is lehet egy bennfentes szerint.
A popsztárok egykori nagyágyúja, a 40 éves Britney Spears a jelek szerint felvett egy közös dalt Elton Johnnal, amelyet hamarosan a közönség is hallhat – írta meg a Page Six. A munkát egy Beverly Hills-i hangstúdióban rögzítették.
A közös zenéről egyelőre annyit tudni, hogy Elton Tiny Dancer című dalát dolgozták fel újra, a Universal Music pedig már jelezte: vállalta a kiadást. Spearsék zenéje a jövő hónapban debütálhat.
Az ötlet állítólag Elton John fejéből pattant ki, aki nagy rajongója az énekesnőnek.
A dalt állítólag a stúdióban többször is lejátszották, az ott lévők pedig áradoztak róla. Még az is elhangzott, hogy talán ez lesz a nyár slágere.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.