„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A zenekar legközelebb a Kispál on Orfű fesztiválon lép fel.
Már hallható a Kispál és a Borz új száma, a Mocsár, amely Lovasi András szerint a zenekar korai világát idézi – írja a 24.hu.
A zenekar februárban jelentette be, hogy újra aktív, és rögtön be is mutatott egy új számot, a Rózsaszínt.
Az együttes tagjai augusztus 26-án és 27-én lép felnek fel újra a róluk elnevezett Kispál on Orfű fesztiválon, amelynek második, szombati napjára már elfogytak a jegyek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.