Fekete színésznővel készül új A kis hableány-film, a rasszisták kiborultak – itt az előzetes
Az élőszereplős, zenés filmet a Chicago rendezője készíti majd, és a Hamilton című musical szerzője szerez hozzá új dalokat.
hvg.hu
Folytatja a Disney új szokását, amelyben új bőrt húz le a régi klasszikusairól: ezúttal A kis hableányból készítenek élőszereplős verziót – írja a Variety. Sőt, már az első rövid előzetest is közzétették hozzá.
A filmstúdiók az utóbbi időben nagyon stresszessé teszik a rasszisták életét: miután előbb azon háborogtak, hogy házasodhatott be egy fekete a Targaryen-házba a Sárkányok háza című sorozatban, majd azon, hogy kerülhettek feketék Középföldére A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiben, most a kis hableány, Ariel lesz a színesbőrű Halle Bailey alakításában, amitől annak rendje és módja szerint fel is bolydult a közösségi média. Mondván, „ugyan hogy lehet egy tenger fenekén lélegző és éneklő, félig hal, félig ember lény bőre fekete”.
A zenés filmet az a Rob Marshall rendezi, aki Chicago című musicalt is rengeteg Oscar-díjig juttatta. Részt vesz a film készítésében a Walt Disney legendás zeneszerzője, Alan Menken is, aki az eredeti A kis hableányon kívül olyan rajzfilmek zenéjét is szerezte, mint A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin vagy a Pocahontas. Új dalokat is írnak ugyanakkor a filmhez, amelyekért az utóbbi évek egyik legnagyobb musicalsikere, a Hamilton zeneszerzője, Lin-Manuel Miranda felel majd.
A filmet 2023. május 26-án mutatják be Amerikában.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.