Michael Jackson legendás lemezéről, a Thriller című albumról készül dokumentumfilm
Idén lesz 40 éves a kultikus Jackson-lemez, ebből az apropóból készül dokumentumfilm a korong megszületéséről.
hvg.hu
1982 novemberében jelent meg Michael Jackson második szólólemeze, a Thriller, amely tudatosította a világban, hogy ő már messze nemcsak egy "majd kinövi" tinisztár. A lemezt 12 Grammy-díjra jelölték, ebből öt Grammyt meg is nyert, beleértve az Év albumáért járó elismerést is.
Világszerte több mint 100 millió példányban adták el a lemezt, és mind a mai napig a korongon található Billie Jean a legtöbbet streamelt Michael Jackson-szám. A lemez címadó dala, a Thriller pedig az egyetlen videoklip, amely az amerikai nemzeti könyvtárban, a Kongresszusi Könyvtárban is megtalálható.
Az album negyvenéves lesz idén, ebből az apropóból készít róla dokumentumfilmet az egykori énekes örökségét kezelő Estate of Michael Jackson és a Sony Music Entertainment – írja aDigital Music News. A filmet a zenetörténész és újságíró Nelson George rendezi.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.