Egy bútorkészítő család gyerekeként született 1927-ben Rómától nem messze, egy Subiaco nevű településen. A család minden vagyonát elvesztette a háború alatt. 1944-ben Rómába költöztek, ahol Lollobrigida képzőművészetet tanult, és hogy tanulmányait fedezze, karikatúrákat rajzolt, Diana Loris álnéven pedig statisztaszerepeket, illetve később kisebb filmszerepeket vállalt. Már korán felfigyeltek kivételes szépségére, 1947-ben részt vett a Miss Italia szépségversenyen, ahol harmadik helyezést ért el.

1949-ben hozzáment egy szlovén orvoshoz, Milko Skofichoz, akitől évekkel később egy fia született. Amint Olaszországban legalizálták a válást, Lollobrigida 1971-ben benyújtotta a válópert. Ezután III. Rainier monacói herceg vetett rá szemet, aki annak ellenére kereste a színésznő társaságát, hogy Grace Kellyvel házasságban élt. Lollobrigida visszaemlékezése szerint a férfi Grace Kelly előtt, teljesen nyíltan próbált flörtölni vele, de kiszemeltje visszautasította a közeledését.

Howard Hughes is bolondult érte. Az amerikai filmproducer és feltaláló, akit az Aviátor című filmben Leonardo DiCaprio alakított, és aki többek között felfedezte Jane Russelt, 1950-ben kezdett őrülten rajongani az akkor 23 éves Lollobrigidáért. Hughes kicsábította Hollywoodba az olasz színésznőt egy próbafelvételre. A színészpalánta férje nagyvonalúan viselkedett: kiengedte feleségét Los Angelesbe, mert nem akart Lollobrigida még éppen csak bimbózó karrierjének keresztbe tenni. Howard Hughes ez idő alatt pedig mindent megtett, hogy kisajátítsa új felfedezettjét: titkárnőt, sofőrt, angoltanárt, beszédtrénert rendelt Lollobrigida mellé. „Howard Hughes tanított meg angolul szitkozódni!” – mondta egyszer róla a színésznő. Néhány hónap után Lollobrigida visszatért Rómába a férjéhez, de Hughes még indulás előtt aláíratott vele egy hét évre szóló szerződést, amely túl drágává tette Lollobrigidát ahhoz, hogy bármelyik amerikai stúdió is szerződtetni akarta volna.

A nagy álházasság: világraszóló hír volt, amikor 2019 januárjában érvénytelenítette Gina Lollobrigida Javier Rigau y Rafols katalán vállalkozóval kötött házasságát az Apostoli Szentszék legfelsőbb bírósága – a dokumentumot maga Ferenc pápa írta alá. „Végre ismét független nő vagyok” – nyilatkozta az akkor 91 éves díva. A házasság előzménye azonban szappanoperába illően csavaros sztori volt. Az eredetileg ismert történet szerint a színésznő 1984-ben elcsavarta a nála 34 évvel fiatalabb spanyol férfi, Javier Rigau y Rafols fejét egy monacói partin. Lollobrigida akkor volt 57 éves, a férfi 23. Csak 2006-ban vállalták fel kapcsolatukat a nyilvánosság előtt, amiről a középkorú színésznő azt mondta, hogy eleinte csupán a szenvedély tartotta össze őket, a szerelem később következett. „Mindig is a fiatal férfiak voltak a gyengéim” – nyilatkozta Lollobrigida. Később Lollobrigida azt állította, hogy a házasságba belekényszerítették, a házasságuk szélhámosság volt.

Az örök rivális: Sophia Loren. Gina Lollobrigidát Sophia Lorennel egy lapon szokás említeni, ők voltak az olasz film két legnagyobb dívája, és a sajtó előszeretettel említi őket úgy, mint egymás ellenfeleit. Ennek volt némi alapja. Lollobrigida egyszer a Corriera della Serának azt nyilatkozta, hogy ő ugyan senkiben nem lát riválist, mivel ő „az első számú” filmsztár. „Csak magamnak köszönhetően értem el sikereket, anélkül, hogy bármilyen producer támogatott is volna ebben. Mindent egyedül csináltam” – fogalmazott, és itt valószínűleg éppen Loren karrierjére célzott, akinek hajdani férje, Carlo Ponti elég sokat tett azért, hogy a színésznő nemzetközi karrierje beinduljon. A Vanity Fair 2015-ös számában Lollobrigida így fogalmazott: „Istenem! Ő [Sophia Loren] és a sajtóügynöke kezdték ezt az egész rivalizálást velem – majd aztán ő 50 évig nem állt le ezzel. Meglehetősen untatott ez. Elegem lett belőle. Még azután is folytatta ezt, hogy ügynököt váltott - aki nekem mellesleg sosem volt. Különbözőek vagyunk. Teljesen más karrierutat választottunk. Én mindennél jobban művész akartam lenni. Magas szintre akartam jutni.”

Sophia Loren és Lollobrigida sosem szerepeltek egy filmben, ellenben időnként egymást váltották a szerepekben. A Kenyér, szerelem... című vígjátéksorozatban Vittorio de Sica oldalán például eleinte Lollobrigida szerepelt, később már Sophia Loren, a Falcon Crest, nyolcvanas évekbeli sorozatban viszont Loren helyett a riválisa kapott szerepet.

A leghíresebb szerepe talán Esmeralda volt az 1956-os A párizsi Notre-Dame című filmben. A Victor Hugo azonos című regénye alapján készült film első színes feldolgozásában, amelyet Jean Delannoy rendezett, Lollobrigida alakítja a főszereplő szépséges cigánylányt, Esmeraldát, akibe beleszeret a Notre Dame harangozója, Quasimodo. A film tipikus példája az úgy nevezett „kard és szandál” vagy más néven „peplum” műfajnak, amely rendszerint a hollywoodi filmek mintájára készült történelmi vagy mitológiai témát feldolgozó olasz alkotásokat foglal magába. A szereplők közül egyedül Lollobrigida és a Quasimodot játszó Anthony Quinn beszélt angolul, a többi francia színész az anyanyelvén szólalt meg, amit utólag szinkronizálták angolra.

A hatvanas években a híressége és népszerűsége olyan csúcsokat ostromolt, hogy még egy salátát is elneveztek róla. Igen, a lollo rosso, amelyet a legtöbb bolt zöldségespultjában megtalálunk, Gina Lollobrigida előtt tiszteleg. Az eredettörténetből azonban nem derül ki, hogy az asszociáció a művésznő göndör haja, esetleg az általa viselt fodros ruhák szüleménye volt-e.

A 18. században játszódó francia kalandfilmben, a Királylány a feleségemben Gérard Philipe alakítja a híres szoknyavadász tulipános Fanfant, aki beleszeret egy toborzó őrmester lányába, a Lollobrigida által megformált Adeline-be, miután a nő egy ravasz trükkel ráveszi, hogy csatlakozzon a hadsereghez. A film, amely megalapozta Lollobrigida karrierjét a francia filmiparban, mindössze egy évvel előzte meg a színész angol nyelvű bemutatkozását John Huston Ördögi kör című filmjében, amely nagyvonalakban a rendező egy korábbi munkája, A máltai sólyom paródiája.

A hetvenes években egy időre visszavonult a színészkedéstől és a fotográfia felé fordult. Olyan hírességeket fotózott, mint Henry Kissinger, Jurij Gagarin, Grace Kelly. A fotóriporteri karrierjének az egyik legnagyobb fegyverténye volt, hogy komoly anyagot állított össze Fidel Castróról, aki Kubában elárulta neki: ha az amerikai politika megváltozna Kuba irányába, hajlandó lenne Kissingerrel tárgyalni.

1999-ben kóstolt bele először a politikába, de az európai parlamenti képviselőségért indított kampánya – Romano Prodi volt olasz miniszterelnök pártjának színeiben indult – kudarccal végződött. Saját elmondása szerint fogalma sem volt, hogy mibe csöppent, csak igent mondott, amikor megkapta a felkérést. 95 évesen viszont már komoly indoka volt a politizálásra: azért akart az euroszkeptikus ISP szenátora lenni, mert elege volt a folyton civakodó politikusokból. A Corriere della Serának akkor azt mondta: Mahatma Gandhi erőszakmentes cselekvése inspirálta.