A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Régóta húzódik az ügye, most kifakadt a bíróságon az énekes.
Ed Sheeran kijelentette: elhagyja a zeneipart, ha elveszíti folyamatban lévő szerzői jogi perét, amelyben plágiummal vádolják, írja a New Musical Express. Az énekes-dalszerzőt egy 2015-ös száma, a Thinking Out Loud miatt citálták bíróság elé azzal a váddal, hogy lemásolt egy 1973-ban megjelent Marvin Gaye-klasszikust:
Ez itt pedig Sheeran nótája:
Sheerant még 2016-ban perelték be Ed Townsend örökösei (ő volt az érintett Let's Get It On című szám társszerzője), akik „feltűnő hasonlóságokra” hivatkoztak. Sheeran tagadja, hogy jogsértést követett volna el; a manhattani bíróságon, a tanúk padján arról beszélt, hogy véget vet zenei karrierjének, amennyiben bűnösnek találják. Azt is hozzátette: sértőnek találja, hogy bár az egész életét az előadóművészetnek és a dalszerzésnek szentelte, valaki ezt mégis lekicsinyli.
Ügyvédje a bíróságon azzal érvelt, hogy a dal Gaye másolása nélkül keletkezett, és olyan elemeket tartalmaz, amelyeket a popzenében gyakran használnak.
Hogyan lett a vörös hajú, dadogó kisgyerekből popsztár? - itt az Ed Sheeran-sorozat előzetese
Májusban érkezik a Disney+ platformján az Ed Sheeranről készült dokumentumfilm-sorozat.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.