Ötödször lépett fel Laurie Anderson Budapesten, eddig minden alkalom különleges volt, a tegnapi estét is beleilleszthetjük ebbe a sorba. Ha azt mondanánk, hogy a (születésnapját egyébként pár nappal ezelőtt, június 5-én ünneplő) most 76 éves művész az artpop nagyasszonya, akkor természetesen nem hazudnánk, azonban itt többről van szó – annak, amit artpopnak nevezünk, ennek a kísérletező, újat kereső, rokon műfajokkal társalgó világnak ő egyszerűen csak az egyik legnagyobb alakja.

Játszott korábban a Budapest Sportcsarnokban, ez persze nem azt jelenti, hogy 1990-ben vagy 1995-ben megtöltötte a sport- és könnyűzenei hodályt, nem, le kellett harmadolni, vagy tán negyedelni a néhai intézményt, aztán kétszer is fellépett a Müpában, egyszer 2007-ben, másodszor 2014-ben, utóbbiról írtunk is. Ez most a Magyar Zene Házában az eddigi legintimebb budapesti Laurie Anderson-koncert volt, igaz teltházzal, ám csak párszáz néző előtt, az előző két fellépésével ellentétben ülőhelyek nélkül.

Amikor Anderson első alkalommal jött Budapestre, már bőven túl volt pályafutása elején, addigra már sztár volt a maga műfaji területén, sőt nem is csak sztár, hanem valódi kulthős. Az 1970-es években startolt, különleges performance-airól lett híres, többek közt a Duets On Ice-ról, melyben addig tartott az előadás, míg a korcsolyáiról leolvadt a jég. Első kislemeze a It's Not the Bullet that Kills You (It's the Hole) című szerzemény volt, melyet egyébként előadott a tegnap esti koncerten. Zenélt közösen ellenkulturális rendezvényen Frank Zappával, John Cage-dzsel, Philip Glasszal, Allen Ginsberggel és Timothy Learyvel. Dolgozott együtt a komikus Andy Kaufmannal. Ezzel nagyjából el is helyeztük a térképen: Laurie Anderson világa az avantdgarde pop, a kortárs zene, és az irodalom metszéspontjában létezik. A nagy befutást az 1981-es O, Superman című szám, majd az 1982-ben kiadott Big Science című album hozta el.

Fazekas István

Ő pedig ezt a lemez hozta el ez alkalommal Budapestre a Let X = X című turnén – a koncertkörút a Big Science című nagylemez egyik fontos darabjának címéről kapta a nevét.

Szemben a 2014-es müpás koncerttel, ami alapvetően a spoken word-, tehát a szöveges előadásra és a történetekre, meg az azt meg- és aláfestő zenéről szólt, ez a Laurie Anderson-koncert eggyel közelebb volt egy dalokat felvonultató, konvencionális fellépéshez, már amennyire egy Laurie Anderson-koncert közel tud lenni ahhoz. A keretet többé-kevésbé valóban a Big Science című album adta, az este főhőse pedig egyből meg is adta az alaphangot azzal, hogy a From The Air című dallal indított, „Itt az önök kapitánya beszél, kényszerleszállást kísérlünk meg (…) Mindannyian lefelé tartunk, együtt (…) Ez itt az idő, és ez itt a rögzített idő (…) Tudják, vicces, hogy azt érzem, hogy láttam ezt már korábban. Hogy miért? Mert ősember vagyok.”. Talán tudunk rezonálni ezekkel a sorokkal. Ki ezért, ki azért.

Anderson ez alkalommal nem egy szál maga jött a digitális eszközei és a hegedűje társaságában, hanem hozott egy zenekart, a dob-basszusgitár-fúvósok-gitár-felállású New York-i SexMobot. Ez is hozzájárult a kevésbé performance-, inkább koncerthangulatú estéhez. Meg az olyan húzások is, mint, hogy eljátszottak egy James Brown-számot, egész pontosan a funk-nagymester 1972-es Get On The Good Foot című nagylemezének címadó dalát. Telivér fúvósokkal megküldött grúvi tánczene egy Laurie Anderson-koncerten, ezt nem láttuk jönni. Bár, ha jobban belegondolunk, az artpop és a funk találkozása Laurie Anderson egy nem is olyan távoli szellemi rokonát, az ugyancsak New York-i Talking Heads pályafutását is döntően meghatározta.

Ha már New York és a megidézett szellemek („megidéz egy szellemet, amit megfékezni nem lehet”, hogy idecitáljak egy másik rokon lelket, az Európa Kiadót és Menyhárt Jenőt, aki Laurie Anderson első magyarországi koncertjén fordítóként dolgozott), virtuálisan – vetítve-bejátszva – színpadra lépett Anderson néhai férje, Lou Reed is, ez volt a koncert egyik legszebb pillanata. És egyébként a legviccesebb (és másik legszebb) is az elhunyt dalszerző-gitáros-énekeshez fűződik, de arról később.

Fazekas István

Ami a Nagy tudomány-keretet illeti, nem csak szimpla múltidézés volt ez, meg egy leporolt sikerlemez, hanem egy nagyon is jelen idejű kontextusba helyezhető koncepció. A Homeland című 2010-es albumról több szerzemény is előkerült, ezek között az Only An Expert, aminek a visszatérő sora, „csak egy szakértő tudja kezelni a problémát”, hát, hogy is mondjam, ironikus és aktuális. Ugyanennyire ül az a mondat is, amit Laurie Anderson akkor dobott be, amikor a mesterséges intelligencia kérdését érintette: „Ha azt hiszed, a technológia megoldja a problémáidat, akkor nem érted a technológiát, és nem érted a problémáidat”. Ha már korábban szóba került Superman, Laurie Anderson szuperképessége az, hogy tud nagyon fontos kérdésekről – legyen az hatalmas, vagy épp csak hétköznapi – a lehető legkomolyabban, a lehető legviccesebben és a lehető legkönnyedebben beszélni. Így tett akkor is, amikor finom humorral, de nem vicceskedve érintette a politikát, vagy a klímakérdést.

Lehet, hogy a tai chi teszi a könnyedséget. Amikor vége lett a koncertnek, majd a közönség unszolására Laurie Anderson ráadást adni tért vissza a színpadra, ismét előkerült Lou Reed figurája, aki élete utolsó szakaszában a kínai szent harcművészettel foglalkozott, és tai chi-mester lett, sőt 2007-ben Hudson River Wind Meditations címmel kiadott egy instrumentális lemezt is, a tai chihoz komponált zenékkel. Anderson egy rögtönzött tai chi-bemutatóval és az ehhez illő zenével fejelte meg a koncertet, amit előtte az utolsó dallal és a vásznon lefutó stáblistával valójában már lezárt. A könnyedség, a humor, a szellemesség és a kedvesség pont megfelelő és pont jól szervírozott keveréke azonban ezt a helyzetet is feloldotta.

Még több Kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: