A Mi Hazánk képviselője, Dócs Dávid addig keresett, amíg talált egy ürügyet arra, hogy megkérdezze a kultúráért is felelős minisztert, hogy meddig akarják még támogatni a Carson Comát. Dócs képviselő az ürügyet abban a tényben fedezte fel, hogy a Carson Coma közösen lépett fel a Böiler nevű együttes frontemberével. Márpedig a Böiler együttes Rendőrökön bosszút állni című számában a következő szöveg szerepel: „Jó volna egyszer bosszút állni, / Rendőrökbe kést szurkálni. / Gyűrűs kézzel pofán baszni, / Dögöljön meg mind!”. Dócs Dávid rögtön összefüggést talált a szöveg és a között, hogy januárban megöltek egy rendőrt Budapesten, februárban pedig „antifa bűnözők tömegesen támadtak” magyarokra.
Ezen események fényében különösen érthetetlen, hogy a kormány anyagi támogatást biztosított egy rendőrgyilkosságra felbujtó énekessel együtt fellépő zenekarnak – írta, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt években közel 10 millió forint állami támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alapból. A Mi Hazánk képviselője a következő kérdéseket tette fel Csák Jánosnak:
- Melyik támogatási feltételnek felelt meg a Carson Coma?
- A kormány illetékesei tudnak-e azonosulni az írásbeli kérdésemben idézett zene sorokkal?
- Indult-e vizsgálat a közrend megzavarását célzó, a rend őreinek megtámadására buzdító
- dalszöveg kapcsán?
- A kormány szerint helyes volt-e támogatásban részesíteni olyanokat, akik rendőrök ellen
- uszító zenésszel lépnek színpadra?
- Tervezik-e a továbbiakban is anyagi támogatásban részesíteni a Carson Coma zenekart?
Csák János megbízásából Vitályos Eszter államtitkár válaszolt, és megerősítette, hogy a Carson Coma az elmúlt években összesen 10,5 millió forint támogatást kapott az Nemzeti Kulturális Alaptól, a jövőbeni támogatásokról azonban nem írt. Hozzátette ugyanakkor, hogy „a Böiler nevezetű együttes számának idézett szövegével kapcsolatban határozott álláspontom, hogy senkitől nem elfogadható magatartás az uszítás, sem a művészetben, sem a sporteseményeken, sem a társadalmi életben.
A kérdése tehát bizakodással tölt el, és pártja jövőbeli magatartásának irányaként értelmezem.
Fekete Giorgióval, a Carson Coma énekesével a HVG e heti számában olvasható interjú, egy korábbi beszélgetésünket pedig itt olvashatja a zenekar tagjaival:
Új korszakát éli a Carson Coma, amelynek a negyedik nagylemeze már erősen rendszerkritikus album lett. Miután a brüsszeli fellépését a zenekarnak váratlanul visszamondták, korábban pedig egy vidéki város fújta le a koncertjüket, adódik a kérdés, hogy a hattagú banda meddig tud öncenzúra nélkül, szabadon megélni a zenélésből.