Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megjelent a Ma este gyilkolunk című film előzetese.
Az Agatha Christie-stílusát idéző, humoros fordulatokban is bővelkedő produkciót várhatóan 2024-ben mutatják majd be, jelenleg a film utómunkája zajlik.
A színészből nyomozóvá avanzsáló főszereplőt Kern András alakítja, ugyanakkor Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati is feltűnik majd a vásznon. A fiatalabb generációból ugyancsak számos kiváló művész, többek közt Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András kapott szerepet a filmben.
„A film első vágata készen van, jövő évig azonban még nagyon sok munka vár ránk. A következő hónapok során készülnek el a film vizuális effektjei, valamint a főcímen, a végefőcímen, az utószinkronon és a hangutómunkán is ezekben a hetekben kezdünk majd el dolgozni” – mondta a jelenleg zajló alkotói folyamatokról Fazakas Péter rendező.
A forgatás idén nyáron volt, főként a ráckeresztúri Brauch-kastélyban és annak kertjében.
A krimi-komédia forgatókönyvírója Köbli Norbert, a Blokád, az Örök tél, a Félvilág, és A berni követ írója. A rendezője a többek között az Árulók és a Szabadság – Különjárat című filmeket, valamint több sikeres sorozatot jegyző Fazakas Péter, producere Lajos Tamás.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.