Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Cate Blanchett óta Greta Gerwig lesz az első nő ebben a pozícióban.
2023-ban a Barbie című filmjével minden rekordot megdöntött, nemrég 11 Golden Globe-jelölést kapott, most pedig kiderült, Greta Gerwig amerikai rendező, forgatókönyvíró és színésznő lesz a 77. Cannes-i Fesztivál zsűrijének elnöke - írja az Euronews.
„Szeretem a filmeket – szeretem készíteni őket, szeretem nézni, szeretek róluk beszélni. Cinefilként Cannes-t pedig mindig is a csúcsnak tekintettem” – reagált a hírre. Hozzátette, megdöbbent a felkérés után, nagyon izgatott lett.
„Alig várom, hogy lássam, milyen utazások várnak mindannyiunkra!” – tette hozzá.Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.