Egyszer már elbukta a pert a Nirvana-lemezborító pucér csecsemője, mégis újra perelhet

Hiába tűnt úgy, hogy lezárult a per, amit Spencer Elden azért indított a Nirvana ellen, mert állítása szerint nagy károkat okozott neki, hogy ő szerepel csecsemőként az együttes Nevermind című lemezének borítóján.

  • hvg.hu hvg.hu
Egyszer már elbukta a pert a Nirvana-lemezborító pucér csecsemője, mégis újra perelhet

A fellebbviteli bíróság visszavonta azt a döntést, amely korábban a Nirvana együttes javára ítélt a Spencer Elden által indított perben – írja a Guardian. A most 32 éves férfi 2021-ben perelte be a Nirvanát arra hivatkozva, hogy az 1991-es, Nevermind című lemez borítóján látható meztelen kép gyermekpornográfia, és azt állította, hogy a híres fotó „rendkívüli és folyamatos érzelmi stresszt” okozott neki, ami anyagi veszteséggel járt, és az életkedvét is csorbította. Mindezt annak ellenére állítja, hogy korábban maga is többször pózolt nyilvánosan a lemezborítóval, újra is alkotta az azon látható helyzetet, valamint a mellkasára tetováltatta a Nevermind szót.

Úgy tűnt, hogy az ügy tavaly ősszel lezárult, amikor a bíróság kimondta: az ügy már elévült, a felperes pedig nem állítja, hogy tudott volna olyan, gyerekkorában bekövetkezett jogsértésről, sérülésről, amely a kereset benyújtásától számított tíz éven belül a kereset alapját képezhetné.

Ezt a döntést vonta most vissza a bíróság, arra hivatkozva, hogy mivel az együttes az elmúlt tíz évben is használta a fotót – például nemrég újra kiadták a Nevermind albumot –, Elden jogosan perelhet. A mostani döntés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy igazat is adnának a keresetben foglaltaknak.

A korábbi egyébként már a második alkalom volt, hogy a bíróság nem adott helyt Elden vádjainak, de a férfi először kiegészítette a korábbi keresetét.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.