„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Pozsonyban és Bécsben is fellép a zenekar.
Már korábban pletykáltak arról, hogy Angus Youngék európai turnéra indulnak, mostanra pedig kiderültek a hivatalos koncertdátumok és -helyszínek is. Ezek között Budapest nem szerepel, de azért kis utazással a magyar rajongók is megtapasztalhatják, mit tud a több mint 50 éves ausztrál rockzenekar.
A turnén nem Cliff Williams lesz a basszusgitáros, Chris Chaney (Jane’s Addiction) helyettesíti. A dobos Matt Laug lesz.
Az európai turné május 17-én kezdődik a német Gelsenkirchenben, az utolsó koncertjét pedig Dublinban adja majd a zenekar augusztus 17-én. E két dátum között fellépnek többek között Olaszországban, Spanyolországban, Hollandiában, Svájcban, Angliában, Belgiumban és Franciaországban.
A magyar rajongóknak leginkább a június 23-i és 26-i bécsi, illetve a júliusi 21-i pozsonyi koncert lehet érdekes, hiszen e két város néhány órás utazással elérhető. A pontos turnéprogram itt tanulmányozható.
Az AC/DC legutóbb 2016-ban turnézott, akkor Axl Rose volt a beugró énekes, mert Brian Johnson hallásproblémák miatt éppen nem volt a zenekar tagja. Azóta csupán egy koncertet adtak, tavaly ősszel, egy kaliforniai fesztiválon.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.